Hun mester szinte ismeretlen a focivilág közvéleménye előtt, annyit tudunk biztosan, hogy játékoskorában védő volt és szerepelt az 1974-es valamint az 1986-os torna selejtezőin. Miután befejezte pályafutását az Április 25-e csapatban, elvégezte az észak-koreai testnevelési egyetemet, majd edzői képesítést szerzett. 2007-ben vette át a népi Korea csapatát a Kedves Vezető szerény kérésével, hogy ha lehetséges, legyenek ott Dél-Afrikában. Hun kezdetben támadótaktikával játszatta válogatottat és bár Ázsia legszebb futballját mutatta ekkoriban Észak-Korea, Hun bölcsen belátta, nem ez a siker felé vezető út. 

Forradalmi taktikája az volt, hogy 5 védővel áll föl, közülük Ri Dzsun Il kizárólag a tizenhatos környékén marad, egyfajta sepregetőként. A váltás rögtön sikert hozott, hiszen 2008-ban a két fő ellenséget, Dél-Koreát és Japánt is sikerült legyőznünk! Most tehát a feladat tiszta Hun előtt: megismételni a 44 évvel ezelőtti sikert, hogy a világ progresszívjai örömünnepben törjenek ki és a Kedves Vezető szája mosolyra húzódjon!

Végül pedig egy friss hír: Észak-Korea kijelölt riportalanya mindig Dzsong Tae Sze, hiszen kiváló támadónk Japánban játszik, így fel van vértezve a nyugati mételyt árasztó riporterek ellen. Hazánkban focizó fiaink hálásak is neki! "Jobb ha nem bízza el magát Brazília a meccs előtt! Észak-Korea egy rejtély, senki nem ismeri a játékunkat, hogy mire lehetünk képesek. Bátrak leszünk és így nyerni tudunk bárki ellen, bátor szívvel és bátor lélekkel nincs leküzdhetetlen akadály!"

1 komment

Címkék: csollima kedves vezér kim dzsong hun

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr92068967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bluman 2010.06.13. 12:20:43

:) mekkora! hatalmas blog. hajrá észak-korea!