Hálásan köszönjük az elvtársaknak az induló versenyen tanúsított hozzáállást, nem a semminek írtátok őket, mindent fel fogjuk használni, ám ez legyen egyelőre meglepetés.

44 év után a népi Korea ismét világbajnoki mérkőzést fog játszani! Az csak a sors keze lehet, hogy ezt a jeles alkalmat pont a vb-k történetének legjobb együttese ellen sikerül majd megünnepelni, reméljük fényes sikerrel! Annál is inkább, mert ez az első alkalom, hogy felnőtt mérkőzésen találkozik a két ország. Nem is olyan régen, az U-17-es vb-n már játszottak egymás ellen, 2005-ben, hosszabbítás után nyertek a dél-amerikaiak 3-1-re, 2007-ben pedig 6-1-re. Azt is tudnunk kell, hogy Brazília 1934 óta nem veszítette el a nyitó mérkőzését, sőt, 1982 óta csak győzelemmel kezdett.

Amiben biztosak lehetünk: felállásunk 5-4-1 lesz, Gukkal a kapuban, a védőötös nagy eséllyel Hjok, Dzsin, Csol, Mjong és Il fogja alkotni, akik közül utóbbi parancsba fogja kapni, hogy saját tizenhatosának vonalát csak köpésnyi távolságra hagyhatja el, nem tovább, klasszikus söprögetői szerep az övé.

A középpálya biztos eltalálása a legnehezebb, Guk, Han és Cson kihagyhatatlan, elől pedig fényő csillagunk, Tae Sze. Taktikai és biztonsági okokból lehetséges, hogy Dzso a padon kezd. Ahogy An Jong Hak mondta egy interjúban, ezzel a mérkőzéssel egyik nagy álmuk válik valóra, hiszen igazi világsztárok ellen mutathatják meg tudásukat.

Elefántcsontpart és Portugália döntetlenje nekünk csodálatos, szó se róla. Ha őszintén fel akarjuk tárni az esélyeinket és szocialista emberként nem is lehetünk őszintétlenek, akkor kétség nélküli, Brazília ellen van a legkevesebb esélyünk. A játékunkkal Portugáliát igen nagy sansszal meg tudjuk verni és fekete testvéreinket is komoly küzdelemre fogjuk késztetni.

Ma akármilyen eredmény is születik, nem szabad csüggedni, hiszen 1966-ban az első meccsen a baráti Szovjetunió 3-0-ra vert meg bennünket, aztán mi lett a vége, ugye. 20:30-tól, számítva a kommentelő elvtársakra és Kassai sporttársra, Brazília-népi Korea világbajnoki mérkőzés! Fel a dicsőségre, fel a harcra!

95 komment

Címkék: csoportmeccsek csollima kedves vezér

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr42084255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel 2010.06.15. 19:16:52

Biztosan győz, aki hisz és a népre támaszkodik.

Én a kaputól 38 méterre alakítanám ki a védelmi vonalat, úgy érzem, hogy a másik télfélről várható támadásokat ott lehet a leghatékonyabban megtörni, majd rögtön ellentámadásba lendülni és lerohanni az ellent. Nem szabad megfeledkezni a partvonal melletti támadásokról sem. Meg kell torpedózni az összeset.

_Toto_ 2010.06.15. 19:26:42

@colonel:
"Én a kaputól 38 méterre..."

Nagyon jó, riszpekt! :))))))

_Toto_ 2010.06.15. 19:28:46

@_Toto_:
akarom mondani, szpasziba tavaris, eta bül ocsiny harascso! :)

méginkább stilszerűen:

당신에게 동무 감사합니다 이것이 대단하군요!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.15. 19:47:28

Ezúton köszöntöm a Kedves Vezért, és küldöm Neki elvtársi üdvözletemet!

Különös öröm számomra az, hogy ez egyszer ugyanarra pontra szegeződik kilencven percen keresztül tekintenünk, ez az élmény már előre is boldogsággal tölt el!

Öröm! Öröm! Öröm!

Hála Neked Kedves Vezető, hogy bölcs iránymutatásoddal lehetővé tetted ezt a csodálatos élményt, amiben most a világon százmilliók osztozhatnak!

Ez maga a győzelem!

Tudom, hogy a pályán a maximális sportszerűséggel, lelkesedéssel és erőbedobással fog küzdeni a Népi Korea csapata, majd a legerősebb futball válogatottnak kikiáltott Braziloktól a győzelemmel tér meg öltözőjébe!

Szurkolok, ahogy szívemből jön és azzal az örömmel, hogy ugyanoda nézek, ahova a Kedves Vezér!

egysegelem 2010.06.15. 19:49:43

"A Kedves Vezér kitalálta a taktikát, a döntőben megverjük Dél-Koreát!"

Egyelore meg nem latom, Del-Korea hogyan lehetne kepes a dontobe jutni...

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.06.15. 19:58:31

Hallottam, hogy csak ezt a meccset közvetítik odahaza élőben. Ott nyilván azt mondják majd mindenkinek, hogy ez a vébé döntő, és a kedves vezér idáig kormányozta a csapatot, igaz?:)

vaze 2010.06.15. 20:02:17

@egysegelem: szerinted bölcs Vezérünknek mibe kerül egy ilyen kicsiséget elintézni? :)

_Toto_ 2010.06.15. 20:16:15

@Bedinger: Hazudni csak az aljas imperialisták szoktak a népüknek, talán elég csak így hirtelen az iraki tömegpusztító fegyverek kérdését említenem.

vcampbell 2010.06.15. 20:28:21

Sírni a Kedves Vezér által vezetett Hős Csapat Himnuszáért! Ez az igazi hazaszeretet!
Előre a győzelemért!

Mythosev 2010.06.15. 20:41:50

Ezaz Népi Rooney, elsőnek nem volt rossz, szépen kicselezted a komplett brazil hátvédsort!

Csé 2010.06.15. 20:42:03

Szívélyes Üdvözlet a Kedves Vezérnek!

Remélem szorgos népük győzni fog a délamerikai imperialista gépsor ellen! Nem lehet nem szurkolni ennek a csodás válogatottnak, hiszen egy egész nép szorít odahaza is!

Szívem repdes! Hódolatom...

Mythosev 2010.06.15. 20:46:13

Egy paskolás itt egy kézfogás ott, a sportszerűségben is utat mutatnak ezek a fiúk!

Cs 2010.06.15. 20:50:27

Ezzel a kijelentéssel nem tudok egyetérteni, s őszintén remélem, hogy nem fog a Kedves Vezető fülébe jutni:

"Ha őszintén fel akarjuk tárni az esélyeinket és szocialista emberként nem is lehetünk őszintétlenek, akkor kétség nélküli, Brazília ellen van a legkevesebb esélyünk"

Ez nem őszinteség, ez dafatizmus. (amiért ügye tudod mi jár :) ) A szocialista ember őszinte, de ugyanakkor optimistán tekint a jövőbe, s tudja, hogy lehetetlen csak a fejekben létezik. A lehetetlen az imperilasta kapitalistapiták ármánya, ezzel a métellyel fertőzik meg a plorelátus fejét. De önfeláldozó Vezérünk segítségével ki tudjuk irtani eme métely a nép fejéből, vagy testéből is a fejével együtt.
A szocialista, ideológiailag képzett, ember tudja, hogy nincs lehetetlen, szorgos munkával bármi elérhető.

Cs 2010.06.15. 20:51:14

@Csé: Te névbitorló! :) Micsoda imperilsta, kapitalistapista, burzsoá ármány már a te neved :)

Csé 2010.06.15. 20:53:59

@Cs: Nézze el nekem kedves Elvtárs ezt a kis bakit. De mi CSé-k tartsunk össze inkább! :D

Mythosev 2010.06.15. 20:58:58

Vérét ontja a Kedves Vezérért, ez igen!

Mythosev 2010.06.15. 21:05:48

Kassai elvtárs, köszönjük a segítséget, de nincs szügségünk rá!

Csé 2010.06.15. 21:06:42

Vajon ha Kassai elvtárs befúj csapatunknak egy 11-est, a Kedves Vezér küld nekünk egy második Atomerőművet?

HszVadász 2010.06.15. 21:07:52

Elégedett lehet a Kedves Vezér, az esélytelen brazilokkal szemben könyörületességet mutat a "Koreai" "Népi" "Demokratikus" "Köztársaság" fenséges válogatottja!

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2010.06.15. 21:09:28

@Csé: Ha meg a braziloknak akkor meg egy szabályozatlan nyílt láncú verziót?

Csé 2010.06.15. 21:11:34

25x odds van ellenünk. Feltettem 1 millió jó Magyar Forintot, ha bejön, elküldöm az egészet a Kedves Vezérnek köszönet gyanánt!!

Mythosev 2010.06.15. 21:18:07

Nem kell telhetetlennek lenni kedves műsorvezető elvtársnő, nem kell ide gólzápor, elég egy Népi találat is!

Csé 2010.06.15. 21:21:44

A Kedves Vezér most élő kapcsolásban gratulál Testvéreinknek az öltözőben, kitartást kíván, és bízik a győzelemben!!!

colonel 2010.06.15. 21:21:50

Utálom a foci magyar szakértőit

Kommun_István 2010.06.15. 21:23:19

A favellás csőcselék egyelőre nem találja a rést a védelem vasfüggőnyén. Sportbarát elvtársaink viszont nagyon csúnya meglepetést tartogatnak a számukra a második félidőben.

Előre Tigrisek, ne feledjétek hogy ma este nem csupán két csapat, hanem két ideológia csap össze! Bízunk bennetek, előre a vörös diadalért!

drdugo 2010.06.15. 21:23:57

Hajrá Koreai NDK! tokeletes catenacciot mutatnak be Kim Dzsong-Il fiai. az olasz valogatott nyugodtan megnezheti ennek a meccsnek az elso felidejét videon valamelyik taktikai ertekezleten, hogy lássák, hogyan is kellene a torna további részében megoldani a védekezést.

vcampbell 2010.06.15. 21:24:19

Elkeserítő, hogy a nagy magyarok itt gólzáport várnak Brazíliától, pedig látszik, hogy a Kedves Vezért Fiai bizony semmivel sem rosszabbak, mint a fertőben fürdő szambások.

ámokfúró · http://makuly.blog.hu/ 2010.06.15. 21:25:44

Nem is tudom, hogy hozzam szóba: nagyon elkeserített, hogy az egyik játékos elvtárs a himnuszt nem állig felhúzott zipzárral énekelte. Szinte az egész gégéje kilátszott. Hát néhány nap fülledt afrikai éjszaka alatt kárba vész a sokéves céltudatos nevelés? Kérem az illetékes elvtársakat, hozzák meg a szükséges intézkedéseket!

Ria, Ria, Népi Korea!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.06.15. 21:28:42

feltaláltunk egy új felállást is mint Sallóitól megtudtam: 5-3-2-1

biztos Kim Myong-Won nevezése zavarta meg őt is...

Mythosev 2010.06.15. 21:30:34

Ámokfúró elvtárs, legyen szíves abbahagyni a trollkodást!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.06.15. 21:30:50

@Csé: egy kirúgást már ajándékozott a kedves sporttárs...

Kommun_István 2010.06.15. 21:30:54

Kassai elvtárs egyébként jól teszi a dolgát, ha jól számolom idáig egy bedobást, két szabadrúgást és egy szögletet fújt el a Kedves Vezér gladiátorainak. Ez már igen!

colonel 2010.06.15. 21:31:49

@ámokfúró: kéretik az ízetlen humort mellőzni

Mythosev 2010.06.15. 21:41:20

A PICSÁBA! - Párdon elvtársak

Csé 2010.06.15. 21:42:11

A kiscica rúgja meg...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2010.06.15. 21:45:29

D-29 passzol D-321-nek, aki atadja D-54-nek, beivel es D-101 a bal felso sarokba bebombazza. A Koreai Nepi Demokratkisu Nepkoztarsasg igy 2-1-re vezet tehetseges ugynokei kitarto munkajanak koszonhetoen...

vertigonov 2010.06.15. 21:45:49

Ha valaki nem tudta volna milyen márka csapatunk meze!

en.wikipedia.org/wiki/Legea

Imperialista olasz,de biztos szorgos kínai testvéreink készítik.

2010.06.15. 21:46:10

A Dzsucse-eszme most is segíteni fog!!!

_Toto_ 2010.06.15. 21:46:11

Semmi gond elvtársak, Phenjan-t is elfoglalták az imperialisták és mégis visszafoglaltuk!

Kitartás!

Hajrá Népi Korea!!!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.15. 21:46:52

Elvtársak!

A kapusunkba vetett hitem meginogni látszik...

egysegelem 2010.06.15. 21:53:33

Nem lehet, hogy ez szabotazsakcio volt a kapus reszerol, hogy a nyugat rajtunk rohogjon? Azonnali vizsgalatot kovetelek!

Mythosev 2010.06.15. 21:58:12

Azt hiszem ennyi elvtársak, de a brazil válogatott a legnehezebb ellenfél, van még remény bőven!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.15. 22:01:09

Nagy lesz ránk ez a pufajka elvtársak:(

vcampbell 2010.06.15. 22:03:33

Meglátjátok barátaim, ez a meccs elmegy, de az imperialista portugálok, és az egyértelműen rossz irányba haladó elefántok megtudják majd, hogy a Kedves Vezér Harcos Tigrisei hogyan is tudnak igazából focizni, és abban bizony nem lesz köszönet. A Kedves Vezér csapata a 3. meccs után 6 ponttal fog állni!

_Toto_ 2010.06.15. 22:11:47

@vcampbell: Egyetértek elvtársam. A legnehezebben túl vagyunk felemelt fejjel, a többi ellenfelet a Kedves Vezér mosolyának eleganciájával fogjuk megverni, utána pedig irány a döntő, és a szakadár déli bábállam elsöprése!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.06.15. 22:14:17

GGGGÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLLLLLLLL!!!!!!!!!!!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.15. 22:14:30

Hitem visszatérni látszik. GÓÓÓÓL!

vcampbell 2010.06.15. 22:14:32

GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!

Park Ban Dug 2010.06.15. 22:17:15

Az ú szabályok szerint a Népi Demokrata gólok kettőt érnek, egyenlítettünk!! HAHA!

Mythosev 2010.06.15. 22:18:04

Ejj de kár azért a második brazil gólért.

Park Ban Dug 2010.06.15. 22:20:24

Az imperialista indexen még mindig 2-0 szerepel. SZABOTÁZS!!!

vcampbell 2010.06.15. 22:22:07

Emberek, teljesen meghatódtam! A Kedves Vezér is büszke lehet a csapatára, mert bizony ez emberes munka volt. Dzsi Jun Nam-nak pedig kijár az állami kitüntetés!

Csé 2010.06.15. 22:24:04

Elvtársak! Testvéreim! Nagyszerű meccset láttunk, a Kedves Vezér reméljük mosolyal az arcán tekint le ránk és harcosainkra!
Az eljövő 2 meccsen Győzedelmeskedünk!!!
Addig is minden jót nektek, ÉLJEN A KEDVES VEZÉR!!!

sdfsadfff 2010.06.15. 22:24:23

A Kedves Vezér rávilágított a tényre, hogy "Jobban kezdtük a tornát, mint 44 éve!"
Csollima! Csollima!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.06.15. 22:24:26

a mai teljesítményt elnézve Cristijánónak és Didijének szerfelett álmatlan éjsazkái lesznek az elkövetkező napokban attól tartok....

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.06.15. 22:24:35

De szép volt az az utolsó gól!
Most az imperialista hatalmak mind megrengtek kicsinyt, mert bizony, tudnak a mi fiaink!

JTB 2010.06.15. 22:25:33

Hihetetlen amit műveltek, ezeknek a fiúknak volt hitte és hajtottak.. Brazília egy csöppet sem lehet büszke erre a győzelemre. Nem hittem volna a meccs előtt, de megkedveltem ezt a csapatott, kár hogy ilyen nehéz csoportba kerültek, de a délutáni meccset elnézve még lehet esélyük! :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.06.15. 22:26:23

A gyarmatosító imperialista Portugália reszkethet ez után a szerény ízelítő után. Értelemszerűen a harmadik világbeli Brazília ellen a csapat kevésbé szívta fel magát.

2010.06.15. 22:26:34

A nemzetközi helyzet fokozódik, elvtársak!

Unimuck 2010.06.15. 22:27:49

Szép volt Észak-Korea!! Hoztátok a fogadásom ;) Portugália és Elefántcsontpart is felkötheti a gatyót! Gratulálok, kellemes meglepetés! Forza Italia!

rizla 2010.06.15. 22:28:19

gratulálok az elvtársaknak

lekvárzsibbasztó 2010.06.15. 22:28:39

miért nézitek le Őket? apátok is Népi Demokratikus(s) volt!
vajh, ha a magyarok tizedrészt így tudnának focizni!

Park Ban Dug 2010.06.15. 22:28:42

@vcampbell: Már mielőtt kifutottunk a pályára, nyertünk. Mivel teljesítményünkhöz és góljainkhoz automatikusan jár a Kedves Vezető Erkölcsi Szorzó (KedVES) körülbelül 16 góllal múltuk felül a rabszolgavérü, kokakólavedelő kávétermelőket.

Éljen a Dzsucse! Éljen a Kedves Vezető!

_Toto_ 2010.06.15. 22:29:47

Csodálatos nap volt ez elvtársak, jól sarokba szorítottuk a világ legjobbjait!
Beletörik még az imperialisták bicskája a népi demokráciába!

Mindenkinek jó éjt kívánom és elvtársi üdvözletemet küldöm egy megható, csodálatos videóval a Népi Koreáról, szorgos népünkről és hős hadseregünkről akik a vörös tigriseket, futballistáinkat nevelték!

www.youtube.com/watch?v=XluYAtfRPPw&feature=related

krychek 2010.06.15. 22:32:07

Észak-Korea nem rés, hanem erős bástya! Csapásokat adunk, csapásokat kapunk! Fog még csodálkozni az imperialista világbirodalom!

Park Ban Dug 2010.06.15. 22:34:57

@_Toto_:
사나운 폭풍도 쳐몰아내고
신념을 안겨준 김정일동지
당신이 없으면 우리도 없고,
당신이 없으면 조국도 없다!

미래도 희망도 다 맡아주는
민족의 운명인 김정일동지
당신이 없으면 우리도 없고,
당신이 없으면 조국도 없다!

세상이 열백번 변한다해도
인민은 믿는다 김정일동지
당신이 없으면 우리도 없고,
당신이 없으면 조국도 없다!

신념을 안겨준 김정일동지
당신이 없으면 조국도 없다!

krychek 2010.06.15. 22:35:23

Észak-Korea nem rés, hanem erős bástya! Csapásokat adunk, csapásokat kapunk! Fog még csodálkozni az imperialista világbirodalom!

Park Ban Dug 2010.06.15. 22:35:49

@Park Ban Dug:
Tangszini opszumjon, csogukto opszta

Elűzted a vad vihart
Hitet adtál nekünk, Kim Dzsongil elvtárs!
Nem élhetünk nélküled,
Az országunk nem létezhet nélküled!

Jövőnk, reményünk tőled függ
Az emberek sorsa rajtad múlik, Kim Dzsongil elvtárs!
Nem élhetünk nélküled,
Az országunk nem létezhet nélküled!

Ha százszor megváltozik is a világ,
Az emberek hisznek benned, Kim Dzsongil elvtárs!
Nem élhetünk nélküled,
Az országunk nem létezhet nélküled!

Hitet adtál nekünk, Kim Dzsongil elvtárs!
Az országunk nem létezhet nélküled!

Kommun_István 2010.06.15. 22:36:52

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ezen nem veszünk össze, egyébként természetesen a Kedves Vezető végső szava lesz a döntő a kérdésben.

Gratulálok a sportbarát elvtársaknak! A favellások minimális győzelmet könyvelhettek el, azt is vért izzadva.

Innen már csak felfelé vezet a nép gyermekeinek útja, előre a hat pontért és a második helyért! A gólszerző elvtársnak pedig mehet egy zsák rizs!

_Toto_ 2010.06.15. 22:41:33

@Park Ban Dug:

고마워 친구야! 승리는 우리 것이다!

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.06.15. 22:45:35

@Kommun_István: persze hogy nem veszünk össze, hiszen az már utána volt, miután beírtad. Az az egy szabadrugás volt veszélyes helyről, amit megelőzően Kaka csúnyán, amolyan olaszosan (bár lassan hívhatnám brazilosnak is) vágódott hanyatt senkitől nem zavartatva.
A kedves sporttárs sajnos csúnyán benézte.

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2010.06.15. 22:50:18

gratulálok a Kedves Vezér fiainak!
szép, férfias munka volt. így tovább!

hitomi 2010.06.15. 23:09:16

elvtársaim,
nagyon büszke vagyok a nép fiaira. megmutatjuk a világnak, hogy nem adjuk meg magunkat az imperialista-kapitalista (meg trappista, és a Hofi is megmondta, hogy az a legbüdösebb :D) elnyomó, népnyúzó hatalomnak. csak így tovább, ilyen elszántsággal, ekkora szívvel és ilyen tiszta, sportszerű játékkal!

közlekedő edény 2010.06.15. 23:10:59

Ugyan nem fociztak, de végeredményben hátráltatták a brazil kibontakozást. Egy el nem ismert országtól nagy teljesítmény.

dajdi 2010.06.15. 23:15:27

Ez a kedves csapat ma személyemben szerzett magának egy új szurkolót :)

오래 살고 천리마

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.06.16. 01:34:58

Ritkán teszek ilyen - mert minden népet gyűlölök - de a lelkes Népi Korea népe ma megmentette a labdarúgás becsületét. Végre egy csapat, amely tisztán férfiakból áll!
Köszönjük Népi Korea!
Köszönjük Nagy és Kedves Vezető!

robot_ 2010.06.16. 01:40:47

Gratulalok Észak-Koreának!

nagyon jól játszottak, igazán megérdemelt volt a gól, nem pontrúgásból született, és látszott hogy végig hajtották a meccset.
Fogalmam sincs milyen körülmények közül jöttek, az index meg tele van olyanokkal h. kivégzik őket ha rossz eredmény születik, de nagyon remélem hogy ez baromság, mert szeirntem jutalmat érdemelnek már a hozzáállásukkal is!!!
ÍGY TOVÁBB!!
(sztem le tudják győzni ilyen produkcióval mindkét további ellenfelüket)

2010.06.16. 09:19:42

Jó meccs volt! Pici aggodalom bennem is volt, mert Brazília azért mégsem Görögország (az überszarok), de a Kedves Vezető és büszke csapata nagyszerűen helytállt! Kikaptunk ugyan, de mint tudjuk, csak csatát vesztettünk, nem a háborút! Ilyen ellenféltől ilyen eredménnyel kikapni egyáltalán nem szégyen, fiaink nem játszottak alárendelt szerepet, bár a labdabirtoklás magas aránya borítékolható volt a braziloknál.

Ahogy én láttam Észak:
A legjobb:
Ri Mjong Guk. Nagyszerűen védett, az első gólnál tehetetlen volt (mert az egy olyan gól volt), jó kapus, remélem továbbra is hozza a formáját.
Védelem. Szépen zártak fiaink, amíg lehetett, hatalmas volt a brazil nyomás.
Dzsi Jun Nam. A gólszerző, ugye.

Égés: PASSZOK, PASSZOK, PASSZOK!!! Sporttársak, ez így nagyon nem lesz jó! Sokat kell még gyakorolni az átadásokat. Egy-két "pöckölgetésnél" fogtam a fejem, na ebből hétszentség, hogy berámolás lesz brazil részről (más kérdés, hogy nem nagyon lett, ez a szambások hülyeségén - na meg kapusunkon - is múlott). ITT a gyenge pontja csapatunknak!

Ahogy én láttam Brazília:
A legjobb:
Maicon. Lehetetlen szögből lőtt védhetetlen gólt, szinte már tökéletes.
Labdabirtoklás. Közhely, és már unalmas. De ebben tényleg nagyon jók.

Égés:
Kaká. Az Ember, Aki Ott Sem Volt. Hehe :DDD
Helyzetek. Nem elég birtokolni a labdát, be is kellene rúgni azt ellenfél kapujába. Egy Brazíliától ez igazán elvárható, nem?

Jó kis sportszerű meccs volt, köszönjük az irányítást Kassai sporttársnak és két bajtársának, nem volt sok dolguk (szerencsére).
Előre, Észak! :)))

wan2bee 2010.06.16. 11:16:55

azert az szomoru, hogy nincs egy rendes cipeszuzem, mely fiaink aranylabara megfelelo stoplisokat keszitsen, es igy a kapitalista, imperialista kizsakmanyolok termekeben vagyunk kenytelenek rugni a bort. Biztos vagyok benne, hogy a nepi Rooney bevaltana igeretet, ha valami finom, a Kedves Vezer altal felugyelt labbeliben futhatna ki a gyepre.. (a nike-okat hazaviszik utana?)

A.L.I.A.S 2010.06.16. 11:41:38

Kedves Vezetőnk megálmodta a dicsőséges taktikát - gólt lőni a 89. percben - de sajnos pribék kapusunk felülírta ezt. :(

A.L.I.A.S 2010.06.16. 11:54:47

Kedves Vezetőnk megálmodta a zseniális taktikát - gólt lőni a 89. percben - sajnos a pribék kapus ezt keresztülhúzta. :(

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.06.16. 12:20:49

Elvtársak, mindenkinek köszönet a meglátásokért és az aktivitásért!
süti beállítások módosítása