Most, mikor pár napig nem gyönyörködhetünk fiaink labdarúgásában, érdemes olyan dolgokról beszélni, melyek alapvetően határozzák meg népünk életét, e sorozatunk első része következik.

Április 15. Ez a napja Kim Ir Szen születésének és a világ haladói nem hiába ünneplik ezt a dátumot az Örök Nap ünnepeként. Hiszen elnöke, alapítója a népi Koreának ő, olyan a koreai népnek mint az éltető Nap. Kim Ir Szen világította meg az embereknek az elnyomás korában is a függetlenség útját. A Dzsucse-eszme megalkotója és kiépítője, melyet dicső utóda, Kim Dzsong Il fényezett tovább. Talán véletlen, hogy a világ 5 kontinensén, több mint 100 országban 1.100 szervezet ápolja és kutatja még mélyebb megismerése végett a Dzsucsét?

Kim Ir Szen lángoló szeretettel gondozta népét egész életében. "A nép az én Istenem!" Ez volt mottója és mindig e szerint cselekedett. Ingyenes oktatást és egészségügyet teremtett meg, mindenki számára, nem ám csak a kiváltságosoknak! Nincs adózás sem a népi Koreában, mely az imperialista kizsákmányoló rendszerek egyik leginkább rabigába taszító intézménye. Csoda, hogy a koreai nép maguk közt csak atyai vezérnek hívja? Országot, nemzetiséget és vallást nem ismerve segített mindenkinek, csak pár példa ezekre:

1964 szeptemberében, mikor tudomást szerzett róla, hogy az országba érkezett guineai küldöttség egyik tagja halálos betegségben szenved, mindent megtett a megmentéséért. A legjobb orvosokat bocsátotta a rendelkezésére, 7 órás műtétet hajtottak végre rajta, 50 (!) vérátömlesztést kapott és a Nagy Vezér hihetetlen odaadásának hála túlélte! A válságos állapotból lábadozva hivatalos koreai gép szállította haza, ahol már várták a hazai doktorok.

Kreisky volt osztrák kancellár és tiszteletbeli elnöke az Osztrák Szocialista Pártnak élete alkonyán egy betegség folyományaként nem tudott már járni. Kim Ir Szen orvosokat küldött a népi Koreából, a legdrágább és legjobb gyógyszerekkel!

Lenyűgöző és nemes lélek volt. Élete során több mint 70.000 külföldivel találkozott, köztük olyan a világot megváltoztató elmékkel, mint Sztálin, Mao Ce Tung, Fidel Castro, Tito vagy Ho Si Minh.Többen közülük személyesen is látogatást tettek a népi Koreában, hogy tanulmányozzák és hazavihessék a dicső rendszer alapjait. Luise Rinser, német írónő, miután találkozott a Nagy Vezérrel, azt mondta, isteni ember. Billy Graham is hasonlóan vélekedett, nem meglepő módon.

Mikor 1994 júliusában tragikus módon elhunyt, a világ progresszívjai úgy érezték magukat, mintha a Nap hunyt volna ki.

Ám a Nap halhatatlan.

Ő a népi demokratikus Korea örökös elnöke, tiszteletére rendezik meg minden áprilisban a Tavaszi Művészeti Fesztivált, mert ahogy a Nap az égen, úgy Kim Ir Szen ott van a szívünkben.

62 komment

Címkék: történelem elvtársak kedves vezér

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr82089896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plb 2010.06.17. 21:31:43

A napfény éltető erejét a Kedves Vezető szétsugározza a modern gondolkodásu népek között, és csak idő kérdése, hogy az egész világ kövesse jószándékú tanításait.

Carbonaro 2010.06.17. 22:13:50

az ilyen jópofáskodó kisköcsögöket szívesen beutalnám pár hónap kényszermunkára a keszongi atomerőműbe takarítani a radioktív hulladékot, hogy megtanulják, mi az a sztálinizmus...

vcampbell 2010.06.17. 22:23:05

@Carbonaro: Ejnye. Látom a nyugati propaganda megfertőzte az elmédet, azért beszélsz félre!
Kim Ir Szen pedig éljen soká, és sugározza be minden Vörös Tigris napjait!

colonel 2010.06.17. 23:02:11

@Carbonaro: dekadens nyugati elhajló

colonel 2010.06.17. 23:03:37

@Carbonaro: Chaplint meg küldjük Majdanekbe?

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.06.17. 23:05:18

A reakciós Index csoport megfertőzte ezt a nagyszerű blogot! Ezért azonnali kivégzés járna népi demokráciákban:

"Mikor 1994 júliusában tragikus módon elhunyt, a világ progresszívjai úgy érezték magukat, mintha a Nap hunyt volna ki.

Ám a Nap hallhatatlan."

Nem hallhatatlan, hanem halhatatlan!!!!

Ez nem helyesírási hiba, hanem súlyos szabotázs, az eszme megviccelése!

Romanes eunt domus 2010.06.17. 23:07:38

Elvtársak, mit keresnek kizsákmányoló, manipulatív fogadóirodák reklámjai a Népi Korea rajongói blogján? Illetve, hogyan tüntetheti fel magát pozitívan egy pénzharácsoló, imperialista vállalat (nest*a)? kérem a bloggazda elvtársat, hogy tegyen valamit ezen förmedvények ellen

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.17. 23:10:55

@balinhosa: Elvtárs, sajnálom, de a békát most le kell nyelni. Azért cserébe, hogy az Index olvasottsága által terjeszthessük eszméink és szoríthassunk a Csollimának, ezt el kell fogadnunk. Süt még vörös Nap ránk, ne félj!

_Toto_ 2010.06.17. 23:27:42

@balinhosa: Elvtárs, az imperialisták kapzsiságát, mint a tengert, nem gátak közé kell szorítani hanem hajózni rajta.

Népi Fogadóirodát kell indítani, hogy az elnyomók ott szórják el pénzüket, hogy az a forradalmi felszabadító harcot támogassa!

_Toto_ 2010.06.17. 23:31:33

@Carbonaro: Látom teljesen tévútra kóvályogtál, és mindent elhiszel amit a TV-ben megetet veled a kapitalista médiakontroll.

mossberg operator 2010.06.17. 23:38:47

Vannak meg huzatosok...Poennak nem rossz, de ha ott elnel nem viccelodnel ezzel. Mar elvittek volna. Meg net sincs, hogy eszmet terjessz...

_Toto_ 2010.06.18. 00:01:42

Imperialista hazugsággyárak terjesztenek ilyet.
A Népi Koreában soha sem volt olyan fény, szabadság és jólét, mint a Nagy Vezér és Kedves Vezér vezetése alatt.

haromt · http://90es.blog.hu 2010.06.18. 00:07:58

Nem értem a poszt végét. MI az, hogy elhúnyt? A NAGY VEZETŐ nem halt meg és nem is fog soha. Csak atyai szeretetből átadta a vezetést legalább annyira zseniális és jó fiának a KEDVES VEZETŐ-nek.

ÉLJEN SOKÁIG a NAGY és a KEDVES vezető is!

Bár imperialista ármányt sejtek az elnevezésekben, mert mind a ketten méltóak, mind a két jelzőre a nevükben.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.06.18. 00:11:35

Szeretnénk posztot a koreai Rákosi Mátyás Kórházról is kedves elvtársak!

farkamatvakarva 2010.06.18. 00:13:33

elment az eszetek?
az nem dzsucse, hanem duce :D

farkamatvakarva 2010.06.18. 00:15:22

ha meghal, bocsánat, átadja a kedves vezető utódjának a hatalmat, mi lesz a neve? nedves vesekő? retkes medvefő?

ebedli 2010.06.18. 05:41:22

@londonercsecse: Nem kell bedőlni minden imperialista hazugságkampánynak, Koreában (az egyetlen és igaziban) természetesen van Internet, aminek legfőbb szakértője éppen a Kedves Vezető:

itcafe.hu/hir/az_eszak-koreai_elnok_internetguru.html

Sőt, mobilinternet is van, aminek segítségével az elvtársak "friss állami híreket, Phenjannal kapcsolatos híreket, könyvismertetőket és befektetési tanácsokat olvashatnak, valamint helyi zenéket hallgathatnak. Lehetőség van chatelésre is...":

www.origo.hu/techbazis/mobilnet/20090525-eszakkoreaban-is-elindult-a-mobilinternet.html
www.standard-team.hu/internet-eszak-korea.html

Koreai tudósok pedig kifejlesztették minden Linuxok legjobbikát, a Vörös Csillag disztribúciót:

pcforum.hu/hirek/11925/Kemkedesre+hasznalja+a+Linuxot+Eszak-Korea.html
infopoly.info/linossgov/tag/korea/

balu_a_medve 2010.06.18. 08:44:17

"Kreisky volt osztrák kancellár és tiszteletbeli elnöke az Osztrák Szocialista Pártnak élete alkonyán egy betegség folyományaként nem tudott már járni. Kim Ir Szen orvosokat küldött a népi Koreából, a legdrágább és legjobb gyógyszerekkel!"

fejlett gyógyszeripara van ékoreának, usa-ba is exportál. és ez most nem vicc.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2010.06.18. 08:57:08

srácok, négyen már disszidálak is, írja a la stampa, meg az nso.

nagy népi disszidálás lesz itt, kíváncsi vagyok mennyien maradnak a vébé végére...

Dok 2010.06.18. 08:58:56

www.nemzetisport.hu/vb_sztorik/eltunt-negy-eszak-koreai-futballista-2033163/

Biztosan csak hazaugrottak, hogy a Kedves Vezér megszoríthassa a kezüket a kiváló teljesítményért.

:-)))

dajdi 2010.06.18. 09:03:15

Disszidáltak? Már miért tennének ilyet?

Teljesen egyértelmű a dolog: a gonosz imperialista disznók megérezték a rájuk leselkedő veszélyt és elrabolták négy nagyszerű játékosunkat.
Mivel így megbomlott a csapat egysége, kikaptunk 2-1-re. Ellenkező esetben simán vertük volna a brazilokat akár 3-0-ra is.

Tremere 2010.06.18. 09:17:08

Kedves elvtársak!

A külső sajtósok figyelmébe: A hónaljszagú imperialista ügynökök elrabolták 4 kiváló játékosunkat. A nyomozás még tart, de egy valami biztos: Dél-Korea benne volt!

A belső párttagok figyelmébe (Ez titkos!!!!): A négy diszidenst felkutatni és kivégezni. A családjukat azonnal internálni.

Ennyi mára!

Elvtársi üdvözlet

Tremere

tapangász 2010.06.18. 09:24:14

Ha ez a nagy közigazgatási átalakítás így megy tovább nálunk, hamarosan mehetünk tanulmányútra, hogyan kell helyesen dicsőíteni a mi saját Nagy Vezérünket, az Embert, Aki Még Soha Sem Hazudott.

Én '85-ben jártam ott turistaként, tanulságos volt.

David VasVilla 2010.06.18. 09:34:17

Képtelen vagyok felfogni és mélységesen felháborít az imperialista ármány, hogy egyértelműen aranyesélyes csapatunkat íly galád módon, kiváló pártkatonáink elrablásával próbálják meggyengíteni, ha már a teljes keret ellen esélye sem lennne a világnak. Ke Szon ügynök szerint a svájci csokoládégyárak és Dél-Korea közös, elvetemült, gyáva terve volt.

O'Neil 2010.06.18. 09:36:51

Bár én a déli megszálló csapatok egyik tagja vagyok,de az eszme hatására,disszidálni akarok a népi Koreába.Segítség!!!!!!!!!
:-))))))))))))))))
Poszt remek :-)))))))))

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.18. 09:46:30

Disszidáltak? Ugyan már. Elvtársak, ennek semmi értelme. Miért tettek volna ilyet? És egyáltalában, hova mennének?
Létezik-e a Népi Demokratikus Koreánál jobb hely? Na ugye.

danesdzsu2 2010.06.18. 09:53:22

@tapangász: Nem helyes, hogy egy kizsákmányoló, imperialista, kolonizáló bűnözőt a Kedves Vezetőhöz hasonlítasz, még ha próbálkozik is a szerénységet és az önkritikát elsajátítani Tőle.

danesdzsu2 2010.06.18. 09:54:57

@David VasVilla: örök rabszolgasorsba taszították őket. Ezek a kapitalisták adják-veszik a futballistákat, mintha csak lábasjószágok lennének, majd ha már öregen senkinek sem kellenek, egy csokoládégyárban dolgoztatják őket. A csokoládé pedig nagyon egészségtelen.

JimK1rk 2010.06.18. 10:04:41

Koszos kommunistak.

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.18. 10:08:51

Megint nekünk lett igazunk elvtársak!

A FIFA CÁFOL

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bejelentette: a sajtóértesülésekkel ellentétben nem tűnt el négy észak-koreai játékos, mindannyian a csapattal együtt készülnek.

Gordon Watson, a FIFA médiamunkatársa a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek elmondta: az eltűnésről szóló jelentések pletykán és a brazilok elleni meccs előtti jegyzőkönyv elgépelésén alapultak.

„Az elmúlt éjszaka találkoztam az észak-koreai delegáció tagjaival, és arról tájékoztattak, hogy minden játékos a válogatottal van" – mondta Watson.

Arra kérdésre, hogy a négy futballista esetleg politikai menedéket kért volna úgy felelt: szó sincs ilyen drámai eseményről, emberi hiba áll az ügy hátterében. (MTI)

Fideszman 2010.06.18. 10:12:08

@JimK1rk: Pont egy csóró fasiszta mond ilyeneket?

David VasVilla 2010.06.18. 10:13:04

@danesdzsu2: Jók az értesüléseid, Elvtárs, ügynökünk jelentése szerint 2 elrabolt elvársunk egy hatalmas fakanállal keveri az üstben áramló barna kulimászt, a kapitalisták által terjesztett egészségromboló mérget, másik két szerencsétlen elvtársunk pedig lila színű csomagolópapírt hajtogat a sarokban import dél-koreai fegyveres őrök mellett. Botrány!!!

Romanes eunt domus 2010.06.18. 10:13:41

Egyszerű provokációról van szó, mellyel csak a Népi Korea (amúgy is) elég rossz megítélését próbálják súlyosbítani a világ előtt. Most komolyan, el tudjátok képzelni ezekről a hazafi elvtársakról, hogy disszidálnak? Akik sírnak a Himnusz alatt? Na ugye...

AteSSz 2010.06.18. 10:17:11

Elvtársak!

Véleményem szerint szó nincs itt disszidálásról, valójában ez a 4 hazafi lesz a felsőbbrendű ideológiánk terjesztésének hídfőállása a dekadens imperialistákkal vívott (erkölcsi fölényünk miatt meglehetősen egyoldalú) harcban.
Éljen a Kedves Vezető!

Elvtársi üdvözlettel:
A. Elvtárs

repens 2010.06.18. 10:17:25

1. Igencsak valószínű, hogy a nyugati sajtó (köztük persze hazánké is) igen alaposan eltúlozza a KNDK helyzetét. (Ettől még persze diktatúra van, de jóval kevesebb embert ölt az észak-koreai vezetés, mint 1-2 "demokratikus" államé, ezt azért nem kellene elfelejteni...)
2. Az első kör alapján szinte Észak-Korea az egyetlen csapat, akikben valódi sportemberek játszanak és nem beképzelt, színészkedő primadonnák.
3. Az álhír, amit már cáfoltak, jó példa az 1. pőontban leírtakra... :)

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.18. 10:27:57

@JimK1rk: Ilyen lohadt hozzáállással nagyon hamal gladiátolképzőben találhatod magad.

danesdzsu2 2010.06.18. 11:02:45

Mint kiderült, az imperialisták fellazítási taktikája majdnem sikerrel járt. A nyilvánvaló hazugság (disszidálás) mögött többen emberrablást sejtettünk. Hát hogy gondolhattuk azt, hogy a Kedves Vezető nem vigyáz az övéire, még az anyaföldtől távol is? Amikor csak a neve kimondása akkora erőt ád, mely minden kizsákmányolót elsöpör?

Súlyos hiba ez, elvtársak, a bizalmatlanság Kedves Vezetőnk felé akár a népek szabadságába is kerülhet egyszer. Szeretnék segítséget kérni, hogy több ilyet ne követhessek el. Egy átnevelőtáborban mindent el fogok követni, hogy sikerrel járjak.
Kérem a beutalómat.

Ps: természetesen a többi tévelygővel együtt, aki itt is segített, még ha akaratlanul is az imperialistáknak.

balu_a_medve 2010.06.18. 11:03:54

@repens:

"1. Igencsak valószínű, hogy a nyugati sajtó (köztük persze hazánké is) igen alaposan eltúlozza a KNDK helyzetét. "

Végre egy józan ember.

_Toto_ 2010.06.18. 11:05:45

Elvtársak!
A nyugati imperializmus össztüzet zúdított kedvenc blogunkra.

Látható, hogy a gátlástalanságban semmitől vissza nem riadó népnyúzók a már ismert média agymosáson keresztül a nép véréből szedett sarcból fizetett bérírókat alkalmazva próbálják befeketíteni a dicsőséges Népi Koreát, eltántorítani a szurkolókat a legbecsületesebb, legtisztábban játszó harcos focistáinktól, és minden áron elnyomni a tiszta eszme, a Dzsucse terjedését Európában.

Mi ezt nem hagyhatjuk!

Tudniuk kell az imperialisták tollnokainak, akiknek szótárából a demokrácia és a szabadság mellett a humor és az irónia szavak is hiányoznak, hogy a mi tiszta forrásunkat nem mérgezik meg a Júdás-pénzből csöpögtetett hazugságaik, és semmi áron nem állhatnak közénk, a szeretett csapatunk és a hőn szeretett Kedves Vezető közé!

Hajrá Népi Korea!

tapangász 2010.06.18. 11:06:52

@repens: "1. Igencsak valószínű, hogy a nyugati sajtó (köztük persze hazánké is) igen alaposan eltúlozza a KNDK helyzetét. (Ettől még persze diktatúra van, de jóval kevesebb embert ölt az észak-koreai vezetés, mint 1-2 "demokratikus" államé, ezt azért nem kellene elfelejteni...)"

Jártál már ott valaha? Mert ha nem... Elképzelni sem tudod, milyen lehet ott létezni.

El tudnád képzelni, hogy a nagykörúton vagy a fő országutakon középen van egy sáv, amit csak a nagy vezető használhat?

David VasVilla 2010.06.18. 11:21:35

@danesdzsu2: Jelentkezem az átnevelőtáborból. Itt megtudtam, hogy a csokigyári rabok valójában dél-koreai bérencek voltak azzal a feladattal, hogy gyengének, sebezhetőnek mutassák az Északi Tigrisek 23 fős élő és áthatolhatatlanul egységes pajzsát!
Továbbá megtanultam, hogy nincs jobb és nemesebb kiteljesedése a hithű népi katonának, mint a Kedves Vezető 23 méteres szobrát egy mokkáskanál segítségével itt a hegyoldalban gránitból kifaragni a tűző napon az elkövetkezendő 42 évben. Lelkemet melegséggel és bátorsággal tölti el, hogy eme nemes és önfeláldozó módját kaptam Kedves Vezetőnktől lojalitásom és sziklaszilárd hitem bebizonyítására. A napi kettő szem rizs és fél deci rozsdaszínű víz pedig több is, mint amit megérdemlek és elvárhatnék. Túlságosan jóságosak itt hozzám!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.18. 11:29:48

@repens: @balu_a_medve: Különösen hálás vagyok az ilyen kommentekért!

Elvtársak, csak így tovább és TERMÉSZETESEN NEM disszidált egy játékosunk sem. Jó látni hogy az imperialisták mennyire össze akarják zavarni a sorainkat, félnek tőlünk. Nem fog menni!

Vörös Meteor 2010.06.18. 13:40:00

Elvtarsak, a siker erdekeben ossze kell zarni a sorainkat, latni kell a kapitalistaknak es Szeretett Nepi Hazank polgarainak, hogy fiaink elkotelezettek a kotelesseguk teljesiteseben, hogy remekul helytallnak.

Eberseg, elvtarsak, EBERSEG!!!!

AlexWolf 2010.06.18. 14:24:19

Ennél szomorúbb cikket még nem olvastam :,(

herbert 2010.06.18. 14:46:47

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa:
Elvtársam! Az imperialista blogokon egymás után jelennek meg a csapatok hölgyszurkolóit bemutató posztok. Így például:
laalbirroja.blog.hu/2010/06/18/kozkivanatra_69

Magad is könnyen megállapíthatod, hogy az ilyen képválogatások megtestesítik az imperializmus romlottságát, olcsó pornográf használati tárggyá silányítják a harcos, dolgozó, kommunista nő eszményét.

Javasolom egy poszttal megmutatni, hogy a Kedves Vezető irányításával e téren is mennyivel előrébb jár országunk, így talán felrémlik az imperialista mételytől fertőzött elmék számára, mi a valódi női szépség.

Nekem nem áll rendelkezésemre megfelelő képanyag, de a lentebb linkelt pár fotót megtekintve is borzong a gerincem a gyönyörűségtől ezeket a jövőbe tekintő, a Kedves Vezető iránti hűségtől ragyogó arcú kommunista nőket látva. Azt sem feledjük el, hogy lányaink a szurkolás mellett maradéktalanul helytállnak, a VB minden perce alatt is védik és építik a Népi Koreát. Hogy is érhetne fel hozzájuk bármilyen imperializmus által megnyomorított lelkű nő?

www.nkeconwatch.com/wp-content/uploads/2006/08/kpa%20women.jpg

www.sodahead.com/united-states/should-certain-americans-be-encouraged-to-emigrate-to-north-korea-to-help-bring-down-the-communist-d/question-508519/?link=ibaf&imgurl=http://img68.imageshack.us/img68/1500/northkorea012da.jpg&q=women%2Bnorth-korea

davidavery.files.wordpress.com/2009/07/north-korean-women-of-war.jpg

herbert 2010.06.18. 15:15:22

@herbert: Szégyellem magam elvtársak, nem tanulmányoztam eleget a Hivatalos Lap korábbi számait!

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.18. 15:52:21

@herbert: Rögtön az első párágváji "nő" jobb lent hatosa hibás. Ott virít az amalgám tömés. Ha akartam, sem tudtam volna tovább nézni. Felháborító!

_Toto_ 2010.06.18. 16:50:08

@saiid: Innen is látszik elvtársam, hova vezet a mértéktelen habzsolás, amely ellen nagyon bölcsen a Nagy Vezér és Kedves Vezér is fellépett.

Maga Kim Ir Szen mondta: édesség nélkül lehet élni, de lőszer nélkül nem.
Ezt az örök igazságot kellene felvésni minden imperialista habzsoló homlokára.

Példátlan, hogy míg a rabszolgatartó amerika lassan kétharmada elhájasodott, addig afrikai és latin-amerikai elnyomott testvéreink gyermekei éhen halnak.

Halál Amerikára, éljen a Kedves Vezér!

Rich.mond 2010.06.18. 21:24:19

Bár a blog által szított, rothadó kapitalizmust végül romba döntő szél által még magasabbra szökik a forradalom lángja, tudnunk kell, hogy a magyar, és az észak-koreai nép örök, és megbonthatatlan barátságát már hivatott szolgálni egy szervezet:

mn.mno.hu/portal/114056
index.hu/kulfold/kndk0917/

colonel 2010.06.19. 10:15:38

Bár a www.business-opportunities.biz/projects/how-much-is-your-blog-worth szerint a blog csak 81 000 wont ér, de tartalmának valódi értéke felbecsülhetetlen, pénzben nem kifejezhető.

2010.06.19. 16:33:20

@herbert:
Vitatkoznék, a hölgyek egyáltalán nem pornográf beállításban vannak. Egyébként (Angliát kivéve) mindenhol fellelhetők szép lányok, legyen az Észak-Korea, Magyarország, vagy éppen Paraguay.

Küldenék egy kis - magyar nyelvű - dalcsokrot az elvtársaknak, köszönettel a kiváló blogért! :)
www.youtube.com/watch?v=NT3ueiNtFOE&feature=related

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.06.19. 19:45:07

Íme, hová vezet a "nyugati demokrácia": sportgeza.hu/futball/2010/vb/anelka_a_kurva_anyjaba_kuldte_kapitanyat/
Próbálna meg ilyet tenni nálunk valamelyik elvtárs!

2010.06.19. 20:59:48

@The Drunken Master:
Tarkónlőnék a gecibe. Senki sem inzultálhatja - sem verbálisan, sem fizikálisan - a Kedves Vezetőt és bátor csapatát! A dekadens, ál-szocialista franciák vébéjének vége.

drdugo 2010.06.19. 22:45:40

emelkedett hangulatú videóösszeállítas a nagy vezírről:

www.youtube.com/watch?v=5rNjt5vVErc

egyebkent mókás, hogy kim dzsong-il egy az egyben az öreg ezen a videon is megfigyelhető mozdulatait, gesztikulaciojat majmolja. : D

mindenesetre a halála után volt tömeghiszteria rendesen. szegeny agymosott koreaiak. ilyen hepajt még a szovjetek se csaptak mikor meghalt a vérszomjas dzsugasvili.

www.youtube.com/watch?v=KbM8Iu-547k&feature=related

_Toto_ 2010.06.20. 02:40:46

@drdugo: Elvtárs az agymosott jelző a dekadens hanyatló nyugati társadalmakra jellemző. A médiakontroll által irányított felszínes és sekélyesen gondolkodó, szegényebb országok erőforrásait elvonó fogyasztó- és manipulált szavazógépek hadserege ezekben az országokban él.
A népi Koreában soha nem volt még olyan fény és jólét, mint a Nagy Vezető és Kedves Vezető irányítása alatt.
Olyan géniuszok ők, akik sok évszázadonként csak egyszer születnek,
hálásak lehetünk a sorsnak hogy akkor élhettünk, amikor ők, és sütkérezhetünk géniuszuk napsugarában.

drdugo 2010.06.20. 09:01:52

@_Toto_ : egy szoval nem mondtam, hogy a nyugati társadalmak ne lennének agymosottak.

raja ram 2010.06.20. 14:09:49

Észak-Korea a világ legfejlettebb országa. Ők már a XXII.század színvonalán élnek, 100 évvel megelőzték a világ többi országát. Ők már most úgy élhetnek, ahogy az utánunk következő nemzedék fog. 100 év előnyük van. Ez behozhatatlan.
süti beállítások módosítása