Már korábban megemlékeztünk a Szongun-politika alapvetéseiről, a tudományos szocialista hozzáállás azonban megkívánja, hogy némileg bővebben is felvértezzük az elvtársakat az eszmei háttérrel! Nem kétséges, hogy a Szongun-politika egy egészen új, addig nem látott módja a honvédelemnek. Ezek mellett pedig határtalanul sikeres is, különben hogy tudná egy ilyen kis ország megvédeni magát ellenségei gyűrűjében, megkoronázva a világ egyetlen szuperhatalmával?

A Szongun-politika alapjai 1960. augusztus 25-én kerültek lefektetésre, mikor is Kim Dzsong Il meglátogatta a Seoul Ryu Kyong Su 105. tank divíziót. Bár még bőven a Nagy Vezér volt az irányító, hadi kérdésekben a Kedves Vezető idejekorán megvillantotta elképesztő tálentumát és 1964. június 19-én kezdett el dolgozni a Koreai Munkapárt Központi Bizottságában. A Néphadsereg igazán átható és mindent felülbíráló ideológia képzése tehát innentől datálható.

A Kedves Vezetőnek köszönhetjük, hogy a hadsereg már ekkortól kezdve a lehető legmodernebb haditechnikai gyártmányokat kaphatta meg. Modern, erős hadsereg, kiváló védelmi és támadó eszközökkel, íme a Koreai Néphadsereg! Ezért aztán kerülhetett sor bármilyen komoly kockázati helyzetekre is, mint a Pueblo-incidens, vagy a EC-121 ügye, esetleg a '70-es évek közepén a Panmunjon esemény, az első nukleáris válság a Koreai-félszigeten, nem számított!

Az utóbbi években mutatkozott meg igazán, milyen erős is a népi Korea, mert embertelen és mélyen igazságtalan szankcióktól sújtva is, mikor a rothadó nyugati világ azt hitte, most majd sebet tud ejteni a kelet-európai összeomlás miatt az igaz szocializmuson, még ekkor is talpon maradt a Kedves Vezető nagyszerű és erős országa!

Közeledik 2012, Kim Ir Szen születésének 100. évfordulója és csak elképzelni tudjuk, milyen nagyszerű és lenyűgöző módon fogják megünnepelni történelmük legnagyobb személyét a koreai emberek. A Szongun-politika segítségével a határ a csillagos ég!

13 komment

Címkék: történelem ellenség elvtársak kedves vezér

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr552222152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.15. 15:16:04

Az ugye megvan, Elvtársak, hogy ma hatvanöt éves szeretett Észak Koreánk?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.08.15. 18:05:31

@immortalis: Mire gondolsz elvtárs? Rosszul tudom, hogy 1948. szeptember 9-e "A" dátum?

Iustizmord 2010.08.16. 00:23:15

LE az elhajló ellenforradalmi uszító propagandistákkal, kik zavarkeltenek népünl hajnalának előestéjén ! éljen a megbonhatatlan é.koreai-magyar barátság!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.16. 17:32:10

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: kérem törölni a kommentet, csúnyán benéztem. Remélem a Kedves Vezető megbocsájt.

<párás szemekkel, megbánóan néz bíráira.>

_Toto_ 2010.08.17. 00:03:17

Gratulálok, újabb remekbe szabott poszt!

Áll még a vártán a vörös becsület kis hazánkban is! Körülötte az imperializmus vihara őrjöng, tombol, hegynyi hullámok, teszik próbára hősiességét ám ő megmarkolja sarlóját s kalapácsát, csak áll, és acélos szemmel előre néz.

Amíg csak egyetlen vörös szív is dacol a Kárpát Medencében, addig nincs veszve az ügyünk, elvtársak.

Virrad még ránk vörös hajnal, lengenek még dicsőn zászlóink!

MagyarZizzi (törölt) 2010.08.17. 11:03:57

Immortalis elvtárs szigorú renderutasításának hála sikerült abbahogynom a meghatott könnyezést, és úgy szívtam magamba a poszt nagyszerű eszmei mondanivalóját, mint a szivacs! Hódolatom a Népi Koreának, a béke rettenthetetlen őrének! Alig várom már 2012-t, amikor állítólag a világ vége fog eljönni, de ha a Kedves Vezetőn múlik, ez csakis az imperialista világuralom végét jelentheti!

drdugo 2010.08.18. 10:39:45

azt nem lehet veletlenul tudni, hogy milyen napszemuveget hord a Vezer? en is szeretnek egy olyat. szinte mindig azt hordja, ami a fenti kepen is van. bizonyara magikus erovel is birhat.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.20. 00:16:01

@drdugo: az nem napszemüveg, ó nem. Az védőszemüveg. Megvédi az állampolgárokat a Kedves Vezér tekintetének fényes ragyogásától. :)

plb 2010.08.20. 12:00:34

Köszönöm ezt az ideoglógiailag is remek írást. A Szongun-politika egy kis szeletének letisztult, sallangoktól mentes, objektív összefoglalása.
Éljen a Kedves Vezető és a kis családja is!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.23. 13:56:01

@immortalis: Szomorú, hogy még mindig vannak, akiket elcsábít a talmi csillogás, a dekadens, a liberalizmus mocskában fetrengő ún. demokrácia.
süti beállítások módosítása