Míg a világ jelentős része úgy várja a holnapi napot, hogy bemutatkoznak a vb örökös sztárjai, a valóban remek brazilok és nem az a kérdés hogy nyernek-e, hanem hogy azt hány góllal teszik, addig a mi közösségünk pontosan tudja, az az este bizony a vörös diadal világhírű éjszakája lesz.

Így van ezzel Hun mester is: "Azért is szép a futball, mert nem feltétlenül a legerősebb csapatok nyernek. Mi tisztában vagyunk a képességeinkkel és azzal, hogy bárkivel is játszunk, csak a 3 pont a cél. A riválisaink csak a védekezésünk emlegetik, pedig ha szükséges, nagyszerű támadófutballt tudunk játszani! Megvan az ideje az óvatos játéknak és megvan az ideje a nyomáskifejtésnek."

A kulcsjátékosunk Tae Sze lesz, akit nem lehet eléggé dicsérni: az elmúlt két meccsén 3 gólt szerzett, szintén világbajnokságon résztvevő csapatok ellen! Az 5-4-1-es felállás csúcsa lesz az ő posztja. Csapatkapitányunk, Dzso is nyilatkozott: "Brazília erősebb csapat, de nem ismerik a taktikánkat! Amíg nincs vége egy mérkőzésnek, soha nem tudhatod hogy mi lesz az eredmény. Célom és legnagyobb motivációm, hogy hazánkat boldoggá téve a legjobb tizenhatba jussunk!"

Nem szabad azonban elfeledkeznünk Csoj Kum Csolról sem, aki Tae Sze elsőszámú cseréje lesz és fiatal kora ellenére sokan a legendás Pak Do Ikhez hasonlítják: "Csak mosolygok mikor a legnagyobbhoz mérnek. Viszont tudjuk, hogy ezen a vb-n mindannyian legendák lehetünk, ez az álmunk!"

15 komment

Címkék: csoportmeccsek csollima kedves vezér jong te sze kim dzsong hun

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr802081106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.14. 19:44:33

Ezúton is köszöntöm a Kedves Vezért és boldog vagyok, hogy a Népi Korea csapatának szurkolhatok!
Mentálisan már világbajnok ez a sokat sanyargatott ország!
A futballban, mint a csatatéren, végső győzelemig kell küzdeni!
A Kedves Vezér szellemisége a válogatottat a nehéz harcokban segíteni fogja!

Maradok hű és elkötelezett szurkolója a Népi Koreának hogy ezzel is kifejezzem elvtársi nagyrabecsülésemet a Kedves Vezér iránt!

SzDaniel 2010.06.14. 19:57:05

Igazi munkas szurkolo eszak koreai szepsegeket mutassatok inkabb! :)

csirko pasek 2010.06.14. 20:40:31

Csodálatra méltó Hun mester szerénysége, vagy éppenséggel taktikai érzéke (természetesen mindenki tudja, hogy a Kedves Vezér véleményét tolmácsolja), amikor megjegyzi, hogy nem feltétlenül a legerősebb csapat, vagyis Korea győz.

_Toto_ 2010.06.14. 20:41:17

Így van elvtársaim, vörös diadalt holnap, hadd világítson az imperialista sötétségben szerte a Földön, hogy él még a szabadság, a munkásmozgalom, a népi demokrácia vérvörös lángja!

Hajrá Vörös Tigrisek!!!

David VasVilla 2010.06.14. 20:50:22

Ánnyong hászéjó,
előre sajnálom már a pöttyöslabda-kergető strandharcosokat, midőn a 90. percben ránéznek az eredményjelzőre és látják könnyes szemeiken át megcsillanni a számokat: 0:5... Kedves Vezérünk pedig ebben a pillanatban kényelmesen hátradőlhet bársonyszékében elfogyasztva országunk egész éves rizstermését a táljában. De nekünk Dolgozó Népnek soha nem is volt szükségünk étekre, mi a Bölcs Vezérünk szavaiból nyerjük a mannát! És a VB-n aratott dicsőséges diadalokból!

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.06.14. 20:57:29

Elvtársak! Számban megakad a szó meghatottságomtól, hogy ennyi embert összekovácsol Magyarországon is a Kedves Vezető, a Dzsucse-eszme, a Szongun-politika és a Csollima kvartettje! Holnap veletek, értetek és a világ progresszívjaiért előre! Remélem holnapi, majd pedig minden további élő közvetítésünkben is ilyen értékes és kommunista eszmével csordultig töltött mondatokat várhatunk tőletek!

colonel 2010.06.14. 21:00:13

Csak ennyit mondok:
www.youtube.com/watch?v=isSIiIu_mS8&feature=related

Erre kell számítani, kevesebbre nem.

angyalföldi partizán 2010.06.14. 21:18:06

Lendületes Észak-Koreai támadásokat kivánok!Szoruljon bele a levegő minden reakciósba.Süssön a vörös nap holnap a Tejút-rendszer összes,szabadságot szerető népére!

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.06.14. 21:26:06

Ez jó. Eredeti ötlet van benne, és jól írva.
Drága Elvtársak!
A lényeg az, hogy a Kedves Vezér soká éljen, népünk dicsőségére, vezetve az Úton dicső nemzetünket.Előre a VB győzelemig!
Vivát.

(Ja és gratulálok.)

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.14. 21:28:03

Elvtársak!

Holnap nem csak egy csapat, hanem egy eszme, egy harcos és dolgos nép szelleme fog győzedelmeskedni!

Előre A Kedves Vezetőért, a Pártért, a Népért!

2010.06.15. 09:39:20

Bizony, jól mondja a mester, Brazíliával csak óvatosan! Nem engedhetjük meg magunknak és Kedves Vezető népének a vereséget! Ha döntetlenre tudjuk hozni a meccset az se rossz (főleg, hogy klerikálfasiszta ellenfeleink nagyon jó futballisták), de természetesen a fényes győzelem a cél!
Előre, Észak Tigrisei!!!

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.06.15. 10:53:41

@Selkath: Egyetértek! Legyünk belátóak és tisztelettudóak: az első körben, az imperialista világ talán legjobbjai ellen nem rossz a döntetlen, 44 éve is volt döntetlenünk, sőt vereségünk is. Csüggedni soha, elvtársak előre!

drdugo 2010.06.15. 15:17:55

Közben az ultramarxisták mégis megkapták ingyen közvetítési jogokat.

www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vb-2010-megis-ingyen-kapjak-a-sugarzasi-jelet-eszak-koreaban-2032751

Azért nem piti, hogy az öreg Kim még ezt is el tudta intézni. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs még egy ország a bolygón, amelyik ingyen és bérmentve közvetítheti a tornát.
süti beállítások módosítása