Nem keveset beszéltünk már a hazánkat irányító nagy eszmékről és vezetőkről, most itt az ideje hogy az egyszerű embereket is megemlítsük. Minden szocialista társadalom büszkélkedhet hősökkel, akik persze nem a burzsoá értelemben azok, hanem sokkal fontosabb és magasabbrendű értelemben. Ki ne emlékezne Sztahanovra, aki 227 tonna szenet bányászott egy műszak alatt? Pióker Ignácot lehetne feledni, aki 1470%-os országos csúcsot ért el gyors gyalugépénél? Vagy Lei Feng bámulatos példamutatását a kínai ifjúságnak? Ám a szocialista ember sziklaszilárd ideológiai felsőbbrendűségét semmi sem mutatja jobban, mint a nagyszerű Pavlik Morozov példája, aki egyben a kommunizmus vértanúja is.

Ők tehát az egyetemes munkásmozgalom kitűnő példaképei, de mi a helyzet a népi Koreával? Mondanom sem kell, a hősiesség és hűség soha nem tapasztalt foka nyilvánul meg a Nagy Vezér és a Kedves Vezető felé. 1988. március 17-én hadseregünk 17 tagja halt hősi halált, amikor a váratlanul kitört erdőtűzben egy forradalmi jelszavakkal és transzparensekkel feldíszített fát igyekeztek megvédeni a lángoktól. 2004. április 22-én, mikor egy kisebb robbanás következett be a rjongcsoni vasútállomáson, Han Un Suk áldozta fel életét, miközben az épületben maradt Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il képeket próbálta megmenteni a lángok martalékából. Han Dzsong Szuk a két portrét magához szorítva szunnyadt örök álomba.

Megannyi névtelen hőse is van a népi Koreának, kik a japánok elleni felszabadító háborúban estek el, vagy az amerikai agresszorok által kirobbantott, félszigetünket megosztó harcokban. Szemben a hanyatló és dekadens nyugati társadalmakkal, a népi Korea szabad és boldog népe egyre csak előre tör. Ma pedig, kevéssel 20 óra után, a fentiekért és a haladó világért fog győzni csapatunk!