Eszme és elvtársak, eddig tartott, míg feldolgoztuk a sokkot. A népi Korea kiesett és valljuk be, Elefántcsontpart ellen is kevéssé mutatták azt az arcukat, amit a brazilok ellen. Nem tudhatjuk hogy mi történt a dél-amerikaiak elleni meccs után, mi az ami megváltozott, de egyértelmű hogy vakvágányra futott a csapat. A probléma nem vereség, hanem annak milyensége.

Brazília ellen az erkölcsi győztesek fiaink lettek, ez nem is kétséges. Egy világ ébredt rá arra, hogy lehet focizni manírok, színészkedés és tiszteletlenség nélkül is, megmutatták mindenkinek, milyen a szocialista sporterkölcs. Büszkén futhattak ki a portugálok elleni mérkőzésre, ahol az első félidőben sem volt nagyobb probléma. Ott volt az a kapott gól ugyan elvtársak, de bőven nem maradtak szégyenben az első félidő után.

Azután valami történt. Kicsit a lelkünk meghalt 45 percre. Erősen bizonyos, hogy a vb legnagyobb különbségű verését láthattuk ott, amihez hasonlóra példa csak a 2002-es vb-n volt. Felejtsük is gyorsan el, ne beszéljünk róla többet. Elefántcsontpart ellenében már csak azért sem lehetett esély a sikerre, mert egy ilyen döbbenetes verés után pár nappal felállni még mi sem tudunk. Szomorú módon a meccs elején fel is rémlett egy hasonló gyalázat rémképe, de ettől megmenekültünk.

Szomorú, de fekete testvéreinkkel együtt estünk ki. Ennyi idő eltelte után azonban egy dolgot bizton mondhatunk: aggodalomra nincs okunk! Mi most úgy győztünk, hogy vesztettünk. 44 év után első alkalommal voltunk világbajnokságon, remek tapasztalatszerzés volt ez. 4 év múlva nem adjuk alább a legjobb nyolcnál!

Elvtársak, ne feledjétek: bár fiaink kiestek, a blog él!