A tegnapi erkölcsi győzelem után sem változtak csapatunk céljai: irány a legjobb 16! Több mint 54 ezer ember látta tegnap a helyszínen, a tv előtt pedig sok-sok millió, milyen tisztességesen és tisztán játszanak fiaink, ez önmagában siker. Hun mester azonban előre tekint:

"Meg kell nyerni a többi csoportmeccsünket. Van most pár napunk arra, hogy megvizsgáljuk mi az amit ki kell javítani és mi az, amit még tökéletesebben kell végezni. Nem lebeg más a szemünk előtt, csak az, hogy megverjük Portugáliát. Sokan látták hogy felugrottam és feltűnően örömködtem a gólunknál, ez érthető is, hiszen képesek voltunk a világ legjobbjai ellen gólt szerezni, ami büszkévé és boldoggá tett. Derekasan küzdöttünk, szégyenkezésre nincs okunk."

Tae Sze - aki a vb-k történetének egyik legmegindítóbb pillanatát produkálta hazája himnuszának felcsendülésekor - kicsit csalódottabban nyilatkozott: "Nagyon nem érzem jól magamat. Teljesen máshogy kell kimennünk a pályára ha nyerni akarunk Portugália ellen, de nyerni fogunk és továbbjutunk!"  

Hiszünk bennük és a Kedves Vezető iránymutatásában, ezért posztunkat zárjuk a koreai zene egyik legkimagaslóbb szerzeményével, a Kim Dzsong Il indulóval!

37 komment

Címkék: csoportmeccsek csollima kedves vezér jong te sze kim dzsong hun

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr732086546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.16. 17:08:13

Elvtársak!

A mester reálisan értékelt és a tervet is megfogalmazta. Örülök, hogy a tegnapi viselkedésére is magyarázatot adott. (Mi ez az impeltinencia? Nagyon gyolsan átnevelő tábolban találhatod magad! Ilyen lohadt viselkedéssel!)

plb 2010.06.16. 18:55:48

Negyon jó a vége zene. Többször is meghallgattam. Érezni benne az erőt, a lendületet és a Kedves Vezető bölcs gondolatit.
A meccs nagyon jó volt. Szerintem azért nem győzött ez a remek csapat, mert néhányan nem tartották be a Kedves Vezető taktikai utasításait. Legközelebb a győzelmet fogjuk ünnepelni.
Akkora is kérek egy indulót!
Éljen a Népi Korea és a Kedves Vezetője!

lunatik 2010.06.16. 19:14:54

na alakulnak a nyolcaddontok: Spanyolorszag-Brazilia es Nepi Korea-Svajc. igy hirtelen nem is tudom melyik lesz a nagyobb rangado. sot ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Csollima a Paraguay-Dania gyoztese ellen jut majd az elodontobe. simabb mint terveztuk!

Skeptical 2010.06.16. 19:21:25

ez a siras is a szinjatek resze,

en.wikipedia.org/wiki/Jong_Tae-Se

ez a foszer Japanban szuletett 2. generacios del-koreaikent, ott nott fel, ott jart eszak-koreai tamogatassal maganiskolaba, vegig a japan bajnoksagban jatszott, csak aztan felvette az eszaki allampolgarsagot, s hirtelen hos lett :)

ugyanugy meg van rendezve mint az 1000fos szurkolotabor, melynek minden tagja kinai ugyanis eszak-koreainak nemigen adnak sehova sem vizumot.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.16. 19:33:37

@lunatik: Remek megvilágítás, egyre fényesebb a jövő!

@Skeptical: Tanácsolom, hogy olvasgasd a blogot, ugyanis amiket írsz, korábban már mind bőven le lettek vezetve az elvtársaknak.
Tae Sze pedig az örömtől és a meghatottságtól sírt, mert édesanyja végig a népi Korea szellemében nevelte, illetve ahogy magad is írod, régóta támogatja a népi Korea.
A hazafiasság nem annak a függvénye, hogy abban az országban élsz-e, melyért meghalnál.

tommerman 2010.06.16. 19:57:48

Erőt, Egészséget!

kicsit több figyelem, és meglesz a továbbjutás, Brazíliát sikerült egy félidőn át tartani, és utána is tisztességgel helyt álltunk. s
szerényen, de keményen, ez legyen a jelszavunk!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.06.16. 20:17:51

Drágán megfizet még a portugál imperialista világbirodalom!
Veletek vagyunk elvtársak!
Előre az Eszme válogatottjával!
www.youtube.com/watch?v=ExlPGDBQsgM&feature=related
Előre Népi Korea!

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.16. 20:21:06

Húúú, a spanyolok rég produkáltak ekkora szart. Ezek a favoritok? Hehehehe...
Hajrá Hollandia!

vcampbell 2010.06.16. 20:35:45

Remélem a Vörös Tigrisek is ezt az erőtől, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság eszméitől, és a Kedves Vezér csodálatos személyiségétől duzzadó indulót hallgatják majd mikor kifutnak a gyepre a kizsákmányoló portugálok ellen. Tegnap megmutatták, hogy mit nekik a VB-n ezer, meg ezer csúcsot tartó válogatott, a hazába vetett hit, és a kemény felkészülés mindenki ellen eredményre vezet.
Előre Népi Korea! Éljen a Kedves Vezér!

Rich.mond 2010.06.16. 20:51:12

Elvtársak! Ezúton is szeretném tolmácsolni a Népi Zugló Demokratikus Köztársaság gratulációját - (országunkat sajnos egyelőre csak Észak-Ciprus és Oszétia ismerte el).

Mindenesetre megnézném, hogy a kapus családjában nem-e volt kulák véletlenül...tudom, talán csak véletlen, de első az éberség!

kalamolo 2010.06.16. 20:59:45

Erőnlét szempontjából tuti a dobogón lenne
a csapat!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.16. 21:13:34

Elvtársak, szurkolói aktivitásunk megnézve Portugália retteghet!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.06.16. 21:49:49

@vcampbell: Kedves _Vezető_, nem vezér, mint az közismert...

Alf (törölt) 2010.06.16. 22:14:05

@Skeptical: Tévedsz elvtársam, Jong Tae-Se otthon érzi magát Pyongyangban, ahol fölöttébb jó élni, lakói a földi paradicsomnak is nevezik.

A koreai nép igen barátságos és befogadta őt, aki sokat tesz a Nepi Korea népéért és országunk dicsőségéért.

A szurkolótábor szorgos koreai fiatalkból áll, akik a vuvuvuzeluk hangját elnyomó lelkesedéssel hirdetik a Kedves Vezető és a Népi Korea dicsőségét és támogatják erőtől duzzadó csapatunk minden mozdulatát.

misc · http://misc.blog.hu 2010.06.16. 22:25:06

A Kedves Vezető fogai olyan fehérek, hogy valamelyik imperialista kizsákmányoló fogkrémcég reklámarcként alkalmazhatná...

unommáazegészet 2010.06.16. 22:38:40

Fel Jobbra 90 fokkal, fej emel 33 fokkal, szemek tágra nyitva a jövőbe néznek, egyenes testtartás, kissé alulról nézve. A Szeretett Vezér Keze a vállakon, kisgyerekek, masnis kislányok nevetnek, a kezekben Kalapács. Hurrá.

Szegény focistáikat sajnálom, de inkább az otthon szurkolókat. milyen életük lehet, fogalma sincs annak, aki nem élt az ötvewnes évek Magyarországán.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2010.06.16. 23:15:50

Elvtársak!

Mindezidáig túlórában dolgoztam népünk dicsőségéért, ezért csak megkésve találtam rá a Koreai Népi Blogra. Dehát tudjuk, első az éberség! Noha korábban a Boliviai Indihenista Népi Demokratikus válogatottnak szurkoltam, amely sajnos az imperialista-kapitalista világbirodalom összeesküvése miatt távol kell hogy maradjon a világbajnokságtól, mostantól természetesen a Népi Korea sikeréért dolgozom, innen a festői ámde baráti Spanyolországból. Szeretnélek biztosítani benneteket, hogy a Spanyol Kommunista Párt - csakúgy mint Thürmer elvtárs - a Népi Korea sikeréért szorít.

Szabadság, elvtársak, szabadság!

2010.06.16. 23:55:39

Hát én sajnálom is szerencsétleneket de azért ezeknek a focistáknak ritka nagy alkalom lehetett. Biztos élmény volt, és az a 2-1 Brazília ellen hát tényleg nincs miért szégyenkezniük. És olyan fegyelmezett sportszerű csapatot sem láttam még, udvariasak voltak, folyton elnézést kértek faultnál meg ilyenek.

Kár, hogy olyan idióta vezéreik vannak. Szar dolog az elnyomás, legtöbb ember fel sem fogja már (szerencsére?).

capor_ 2010.06.16. 23:59:20

Ha jól tudom Észak koreában senki sem látta a meccset (legalábbis a halandók közül) mivel Dél Korea nem adta át mégsem ingyen a meccsek közvetítési jogát.. Ezzel együtt az 1000 Fifa által kapott jegyüket pedig kínaiak kapták meg...

Ettől függetlenül le a kalappal előttük!

h4ns 2010.06.17. 00:05:20

elftarsak
ez a blog nagyon keszen van
nemtudom mit szivtok de adjatok korbe

egy erdei troll

vcampbell 2010.06.17. 00:48:39

@immortalis: Teljesen igazad van, valószínűleg a tegnapi gól utáni ünneplés mámora maradt még meg, és az agymosó tévéműsorok hatására lehetett ez a hatalmas tévedés, de ezúton is elnézést kérek a Kedves Vezetőtől! Csak bízni tudok határtalan jóságában, hogy megbocsát emiatt!
Ezért most meg is hallgatok néhány népi indulót!

_Toto_ 2010.06.17. 01:28:37

@vuvuzela importőr: Elvtárs te el vagy tévedve!
Európa és Amerika él elnyomásban, agymosott birkák mind a lakói, akik az imperialisták és lakájaik kívánságát teljesítik a média agymosása révén, amiről a buták nem is tudnak.

A Népi Korea ellenben felvilágosult, haladó gondolkodású, teljesen őszinte, lakóinak a gyarmatosító burzsujok totális embargója és állandó háborús fenyegetése mellett a lehető legmagasabb életszínvonalat biztosítja. Mindezt teljesen önállóan, államadósság nélkül, egy valódi többpártrendszer keretein belül!! Mert ugyebár nálunk 3 párt van, mit a gyűlölt megszálló USA-ban csak kettő!!!!!

A bolond is látja, hogy milyen balgaságokat állítasz!

atlbilbaoo 2010.06.17. 03:26:03

Kár kigúnyolni a csapatot, sok "nagy" csapatnál szimpatikusabbak, jobban és látványosan fociznak. Ja és még valami, ott vannak a Világbajnokságon, velünk ellentétben!

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.17. 08:43:45

@_Toto_: Szívemből szóltál elvtárs. Érződik a Kim Ilszong Dzsonghap Tehak-on eltöltött 6600 óra hasznossága.

lone 2010.06.17. 09:00:57

Fegyverbe katonák!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.06.17. 09:30:37

@atlbilbaoo:
Ki gúnyolja itt a Népi Koreát?
Végre egy CSAPAT! A sok agyonhájpolt súlytalan punci sztárocska példát vehetne róluk.

Romanes eunt domus 2010.06.17. 11:28:26

Erőt, egészséget elvtársak!
A statisztikák szerint (melyek a www.fifa.com/worldcup/statistics/teams/index.html oldalon találhatók) a dicsőséges Koreai Népi Demokratikus Köztársaság az egyik leghatékonyabb védekezéssel bír, ráadásul sportszerűség tekintetében is az élmezőnyben található. Meg kell említenem még Ri Myong-Guk elvtársat, aki bár hibázott az első gólnál, a 10 brazil kapuralövésből 8at tudott hárítani, és ezzel az első helyen áll a kapusok rangsorában! Távol álljon tőlem, hogy a Kedves Vezetőt bármire is utasítsam, de remélem, a Kedves Vezető ismét bizonyítja jóságát, és megbocsájt Ri Myong-Guk elvtársnak a hibájáért.

Előre Népi Korea! Éljen a kommunizmus, és vesszen a pénzközpontú, undorító kapitalizmus!

Vörös Meteor 2010.06.17. 11:51:37

Elvtársi üdvözlet minden sportszerető proletárnak!

Csapatunk szimpatikus focit játszik, alázatosan és sportszerűen viselkednek a pályán, megérdemelnek minden tiszteletet a kapitalista világtól.

Hajrá Észak-Korea, hajrá elvtársak!

Q-in-Law 2010.06.17. 12:40:32

Szerintem fake, bár kétségkívül szórakoztató...

www.youtube.com/watch?v=xR46IzYP7MA

colonel 2010.06.17. 13:28:14

Remélem, Che vére nem vált vízzé, és az argentínok legyőzik a déli elnyomókat!

vcampbell 2010.06.17. 13:28:22

Elvtársak!
Elkészítettem egy képet hős csapatunkról, bár nem lett tökéletes, de majd a következőt megpróbálom még jobbá varázsolni, ez csak próba volt. Remélem így is sikerült olyat készíteni, amit a Vörös Tigrisek sem vetnének meg.
img9.imageshack.us/img9/8745/kndk1.jpg
Előre Népi Korea! Éljen a Kedves Vezető!

David VasVilla 2010.06.17. 13:35:48

Elvtárs, lelkesedésed és a Kedves Vezetőnk által neked adományozott művészi tehetséged (és a Photoshop - a szerk.) lenyűgöz és szivem mélyéig meghat. Mielőtt még Kedves Vezetőnknek küldünk egy 60x100 méteres példányt, csiszolj még rajta, hogy Bölcs Vezetőnk géniuszának dicsóséggel ragyogó csillaga se maradjon le a bal oldalán!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.17. 13:41:50

@vcampbell: Elvtárs, zseniális! Bár szocialista társadalmunk a szerzői jogokra nem sokat ad, de felhasználnám engedelmeddel!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.06.18. 15:30:25

@vcampbell: bűnbocsánatot nyertél, de tévedésed nem merül a feledés sűrű homályába...
süti beállítások módosítása