Újra eljött a nap, mikor fiaink pályára lépnek! Emlékezhetünk, egy hete is csak egy zseniális egyéni villanás következtében sikerült feltörni a védekezésünket, ám most egy jóval gyengébb csapattal találkozunk. Az előző mérkőzésen tisztességes, jól szervezett és szép játékunkkal elnyertük a világ szurkolóinak szeretetét.

Élőben követjük a meccset, nyomkodjuk elvtársak az F5-t!

Várható kezdőcsapatunk: Ri Mjong Guk - Ri Kvang Cson, Nam Szong Csol, Pak Csol Dzin, Ri Dzun Il - Dzi Jun Nam, Mun In Guk, An Jong Hak, Pak Nam Csol - Hong Jong Dzo, Dzong Te Sze.

Hajrá Csollima!

Tiago a kezdőben a portugáloknál, eddig nyert ügyünk van.

Elég csak megnézni melyik csapat hogy énekelte a himnusz, itt ma eredményes lesz a csapat.

Sípszó, portugál kezdés, előre!

Ne legyen kétségünk, a zuhogó eső nekünk kedvez, nagyon vigyázni a széleken!

Ennél erőteljesebben kell feltartóztatni a támadókat, pláne Ronaldót.

Elvtársak, nagyobb figyelem!

Szép mentés, első portugál szöglet.

Hihetetlen szerencsénk volt most, Carvalho fejese a kapufáról csattant vissza mezőnybe.

Járassuk csak a középpályán a labdát, egy-egy indításból meg tud indulni a villámgyors Tae Sze.

Remek lövés, ez kell!

Szabadrúgás nekünk, ügyesen fiúk!

Tanácstalan portugálok, meddő mezőnyfölény.

Eddigi legnagyobb helyzetünk, kevésen múlt hogy Tae Sze nem tudta levenni a labdát! Ez kell!

Guk érkezik, ahogy kell, indít, ahogy kell.

Remek támadás! Dzso adta be a labdát, a kapusok csak kiütni tudta és Csol fejelt nagyon szépen.

Ilyen lövésekkel bizony kell próbálkozni a vizes füvön, bravó Hak!

Szöglet megint, nagyon vigyázni.

Nam próbálkozott ezúttal, egyszer egy ilyen lövés be fog akadni!

Sajnos nem tudtuk lekövetni Meirelest, szép passz után okos gól. Sok idő van vissza, hajtani kell!

Láthatóan megfogott minket a gól, most nem szabad lankadnia a figyelemnek, nagyon kéne egy gól.

Hatalmas hiba, nem lehet ilyet! Hálát adhatunk a Nagy Vezér figyelő szemeinek.

Első szögletünk!

Nagyon veszélyes szabadrúgás lehet ez, most kell a gól!

Ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Jobb előrejáték kellene most, olyan fantáziával mint a gól előtt.

Most sajnos sokkal jobbak a portugálok, a szünetben ki kell találni valamit.

Félidő. Bántóan jobb volt a félidő második felében Portugália, ennél sokkal többet mutattak a fiúk egy jóval erősebb ellenfél ellen. Muszáj változtatni a második félidőben, eredményesebb, pontosabb, összehangoltabb játék kell.

Mi kezdjük a második félidőt, hajrá!

Szép védés, de menni kéne előre.

Guk sajnos megszenvedi a labdát és a nedves időt, de Ronaldót teljesen leveszik a pályáról.

Újabb veszélyes lehetőség, ki kéne egyet használni!

Szép volt, következőre bemegy!

Sajnos eldőlni látszik. Sakk-matt helyzett, Simao betalál.

Elvtársak, apránként lefőtt a meccs.

..........................................................................................................................

Nagyon csúnya lett a vége, nincs nálam lexikon, így nem tudom nyert-e már egyáltalán ilyen különbséggel Portugália. Kár volt ilyen csúnyán elbúcsúzni a továbbjutástól. A szomorúság és kesergés leteltével értékeljük a meccset, köszönjük az elvtársak kommentjeit. Kiestünk.

124 komment · 1 trackback

Címkék: csoportmeccsek csollima kedves vezér

A bejegyzés trackback címe:

https://csollima.blog.hu/api/trackback/id/tr672097890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT KIM DZSONG IL 2010.06.21. 17:20:46

 Elhunyt Kim Dzsong Il (†68) [helytelenül kiejtve Kim Dzsong kettő - a szerk.], a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság diktátora, a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt főtitkára,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mythosev 2010.06.21. 13:53:24

@thehandsomest: Aki látta a brazilok ellenit annak nem meglepetés.

Mythosev 2010.06.21. 13:58:40

No ez így nem lesz jó...

Park Ban Dug 2010.06.21. 13:59:13

Imperialista disznók :(

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.21. 14:00:21

Semmi baj elvtársak!
Még 60 perc.

_Toto_ 2010.06.21. 14:01:37

Ehh, kapitalisták... A kokainszintjüket megmérik meccs előtt?

Park Ban Dug 2010.06.21. 14:03:10

@_Toto_: ...hát a kokakóla-szintjüket?

Park Ban Dug 2010.06.21. 14:07:41

Íme, a Kedves Vezető zsenialitásának újabb gyöngyszeme:
www.youtube.com/watch?v=bZIgda01k6o

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.21. 14:10:37

Ejnye. Hun mesternek kell egy lelkesítő beszédet tartania, úgy vélem.
2-1-re nyerünk.
Előre!

Joe Bebop 2010.06.21. 14:11:51

A mindenit elvtársak, az életetekért játszotok! Az erkölcsi fölény ezen az oldalon...

Májking 2010.06.21. 14:14:34

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa:

És le is tudnám igazolni? Kinek kéne fizetni?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.21. 14:22:38

@Májking: Az Omija Ardija játékosa, minden bizonnyal nekik. Japán állampolgár is, mehetne Angliában gond nélkül.

Romanes eunt domus 2010.06.21. 14:25:09

Szabálytalanság nélkül letudtuk az első félidőt. Úgy érzem, a Kedves Vezető büszke lehet a fiúkra!

raja ram 2010.06.21. 14:27:26

Az az igazság, hogy nem láthatunk a Kedves Vezető gondolataiba. Meglehet, hogy most a közelgő holdraszállás prioritást élvez és a futballal csak másodpercekre foglalkozik. Előfordulhat, hogy csak annyit mondott az elvtársaknak, hogy becsülettel küzdjenek és ne törődjenek az eredménnyel. Koreának nem kell bizonyítani semmit, hiszen kétségbevonhatatlan az előnye a többi országgal szemben. Melyik ország lakosai tudnak eljutni a holdra?

1hurka 2010.06.21. 14:31:58

Gyerünk Sportraj, még meglehet a győzelem!

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.21. 14:37:10

Bevallom, eddig hittem a kapitalizmusban, de látván a koreai fiúk sportszerű és odaadó játékát, most be kell ismernem, a népi Korea a kommunista diktatúra sikerének meggyőző bizonyítékát szolgáltatja ma délután. Gondoljunk csak bele, ha azt a mérhetetlen erőforrást, melyet a nyugat két kézzel töm saját zsebébe, egyszer egy ilyen hatékony népi szemléletű vezérlet használhatná fel, micsoda virágzásnak indulna akkor az emberi civilizáció!!! Bármi történjék is ezen a mérkőzésen, én gazdagabb lettem egy igazsággal. A meccset elveszíthetitek, de az ideológiai győzelem mindenképp a Kedves Vezéré! Gratulálok, emberek, csak így tovább!

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.21. 14:42:23

Na! Mit meg nem engednek maguknak ezek az imperialisták!?
Ravasz módon talpalják le a dolgos játékosokat. Ejnye!

Kedves Vezeto 2010.06.21. 14:43:03

Elvtarsak! A gyozelem mamorit! Orizzek meg a jozansagukat ! Mutassuk meg, hogy nekunk igy is jo.

Mythosev 2010.06.21. 14:44:56

Jujj de kiestünk elvtársak.

A.L.I.A.S 2010.06.21. 14:46:17

Ajaj...
Az elvtársak egyre alázatosabbak :(

Mythosev 2010.06.21. 14:49:05

Most jön a földbedöngölés.

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.21. 14:51:21

Nagy zakó lesz ebből elvtársak. Akarom mondani pufajka...

rizla 2010.06.21. 14:52:14

minden csoda három napig tart.

de a kedves vezér örök!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.21. 14:53:04

@rizla: Ki beszél csodáról? Csak a munka van és nincs okuk szégyenkezésre.

raja ram 2010.06.21. 14:56:19

Kedves Vezérünk továbbfejlesztette Konfucius gondolatait és azt a következtetést vonta le: a holdraszállás érdekében áldozatot kell hozni, bármilyen fájdalmas is. A focistáinknak is meg kellett hozni ezt az áldozatot, mert ezt kívánja tőlük a dolgozó nép. Meg kell ismerniük a vereség fájdalmát, hogy megértsék: a győzelemhez vezető út tüskékkel van szegélyezve.

Kedves Vezeto 2010.06.21. 14:56:30

Elvtarsak! Hullamozzatok !!! Hullamozzatok !!!

Romanes eunt domus 2010.06.21. 14:57:36

Az agymosott kommentátor gusztustalanul elfogult a galád gyarmattartók mellett.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.21. 15:03:53

Erre jók a pofozógép csapatok. Hogy még Portugália is szépen játszhasson. 4 gól...utoljára 1903-ban lőttek.

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.21. 15:06:44

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Biztosan jobban élvezted volna, ha beállnak 11 emberrel védekezni, mint Svájc, vagy Új-Zéland.
Az erkölcsi győzelem a KNDK-nál.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.21. 15:09:03

@saiid: Nem, az elején becsülettel támadtak, főleg a cselek voltak meglepően jók. Dehát az alapigazság: egy jó csapat egy jó kapussal kezdődik.

_Toto_ 2010.06.21. 15:15:03

Elvtársak!

Az igaz kommunista nem adja fel a harcot. Tud veszíteni is, ha kell, hiszen felsőbbrendű gondolkodásmódjából eredően tudja, hogy a kitartó munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, és a végső győzelem az övé lesz.

Észak-Korea csapatait az imperialisták a kínai határig szorították vissza 1951-ben, aztán elszántsággal, akarattal visszanyomtuk a hódítókat a mostani pozíciójukba.

Nem szabad feladni, elveszíteni a hitet, küzdeni kell, felemelt fejjel!

Hozzáértőbb elvtársakat kérdezem, hogy matematikai esély van-e a továbbjutásra, ha mondjuk az elefántokat elverjük?

totopat 2010.06.21. 15:17:49

ki az az elvetemült, aki képes é-koreának szurkolni, de most komolyan..

Mythosev 2010.06.21. 15:18:29

Hát ez kezd ciki lenni.

MAti 2010.06.21. 15:19:16

Ezeknek a portugáloknak nem szólt senki a meccs előtt?
Észak-Koreát komolyan nem merném 5-6 góllal verni, reális esélyét látom, hogy a játékosok közül néhányakra otthon kb. a munkatábor vár...
A braziloknál volt olyan érzésem, hogy ezt tudják; nem is erőltették a gólfesztivált.

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.06.21. 15:20:07

@totopat:
És ki az, aki cristina ronaldónak szurkol? Nagyjából egy kategória, ez esetben:)))

hg002 2010.06.21. 15:20:24

A portugál gyarmatosítók jobbak nálunk. Erről kár lenne vitát nyitni. Ám a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, nincs időnk egyéni sérelmeinket dédelgetni.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.06.21. 15:20:46

Komolyan féltem a koreai játékosok testi épségét. Nehogy a Kedves Vezető haragjában esetleg valami nem helyeset cselekszik. Kár lenne a lelkes játékosokért.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.21. 15:20:58

@_Toto_: Hát hogy? Brazil 6 pont, Portugál 4. Ennek annyi.

Májking 2010.06.21. 15:21:12

A kivégzések előtt lesz tárgyalás?

bzsozsi 2010.06.21. 15:21:40

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa: Elvtárs! Nem frissül a poszt, pedig nyomkodom ám az F5-öt becsülettel!

Májking 2010.06.21. 15:23:10

@totopat:

Az ilyen barmok, mint te honnan picsából jelennek meg minden topic-on? Nem tudnátok kussolni egy kicsit?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.21. 15:23:28

@Májking:
Ja. Megtárgyalják, hogy a családot is kivégezzék-e.

Kedves Vezeto 2010.06.21. 15:25:25

Elvtarsak! Gratulalunk a portugal csapat gyozelmehez es Ronaldo elvtars elso goljahoz. Most vegre lathatta a vilag, hogy a Csollima-t le lehet gyozni, de Eszak-Koreat soha.

Park Ban Dug 2010.06.21. 15:30:42

Hetet bele, mint Szarajevóban!

saiid · http://turkfutbol.blog.hu/ 2010.06.21. 15:31:23

Ilyenkor vagyok én búúúús panda, elvtársak!
Nem elég, hogy szeretett csapatunk vereséget szenvedett, az imperialisták idejönnek kelteni a feszültséget.

AlexWolf 2010.06.21. 15:35:01

A felelősöket remélem felelősen felelősségre fogják vonni!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.21. 15:36:33

Mindenesetre gyorsan lekötni velük 1-2 meccset szeptemberben, Koeman székét megerősíteni.

Kedves Vezeto 2010.06.21. 15:47:58

Kedves Szurkolo Elvtarsak ! Koszonjuk ! Eljen es viragozzek a vegleges es megbonthatatlan Magyar-E.Koreai Baratsag ! Ki nem ugral budos szlovak HEJJJ !!! HEJJJ !!!! Ki nem ugral budos szlovak HEJJJ !!! HEJJJ!!!

Khayness 2010.06.21. 15:52:02

Eh, nincs már kinek szurkolni, értelmetlen ez az egész VB mostantól.

Rapier 2010.06.21. 15:55:10

Nos Elvtársak!

Sajnos újabb elrettentő példáját láthattuk az imperialista tény-hamisításnak! És csak remélhetjük, hogy az Örökké Ragyogó Nap Hazájába nem ez a megvágott, és pusztán csak a fogadóirodák kedvéjért szervírozott verziója jutott el a dicső csapatunk remek teljesítményét mutató meccsnek...Bízzunk benne, hogy a föld egyetlen igaz szegletében sikerült a Kedves Vezetőnek elérnie, hogy nagyszerű riportereink és hiradósaink kimenekítsék a FIFA, és az egyéb imperialista bűnszervezetek elől a valódi 7-31-es végeredményt megörökítő felvételeket, melyeken a koreai nép megláthatja harcos tigriseinek valódi küzdelmét, melynek során egyértelműen leiskolázta a nálánál jóval gyengébb portugál gyarmatosítókat, akik még arra se voltak képesek, hogy az általunk valójában ugyancsak legyőzött (természetesen...2-12-re) braziljaikat felügyletük alatt tartsák anno...
Nos, most hogy kénytelenek voltunk erkölcsi tartásunk megőrzése érdekében visszalépni ettől a sötét intrikákkal teli, és elüzletiesedett rendezvénytől(sehol egy kisebb 500 ezer fős élő kép...vicc...:/), most nincs más dolgunk mint hazatérni, és tovább építeni a Fény Ösvényét mely népünk, és a később az egész világ népeinek boldog jövőjébe vezet!
A hamisítvány minőségéről pedig annyit, hogy tisztán kivehető volt a számítógépes utómunkálatok jele, hisz a meccs (imperialisták által megjelölt) 59 percében c. ronalduu haja még futás közben hátra volt zselézve, míg a 61 pervben tisztán kivehető hogy a frizurája már 67,5 fokos szögben jobbra előre dől...ez is mutatja, hogy a gaz imperialisták milyen ostobának tekintik a dolgozó tömegeket, akik a napi 650% os teljeítés mellett is időt szakítanak a Vörös Tigrisek küzdelmének csodálatára...szomorú, de ne aggódjunk a Lágyanhulló Napsugár II. interkontinentális nukleáris csapásmérő rakétánkat a Kedves Vezető utasítására máris a FIFA székházára irányítottuk, így az igazság végül mégiscsak győzni fog!

minority 2010.06.21. 16:00:07

A portugálok eddigi legnagyobb vb-győzelme 4:0 volt, jól belehúztak most. Ettől függetlenül az észak-koreaiak abszolút szerethető csapat, de hát a portugálok sokkal jobb focisták, de a mi még fontosabb, hogy volt kedvük játszani.

Májking 2010.06.21. 16:08:15

@Rapier:
Azt nem lehet tudni kik alkották a háromfős észak-koreai szurkolótábort? Mutatták őket, és mondhatom, ez az igazi szurkolás! Nem alkoholban és vuvuzelában fetrengve, hanem komolyan figyelve, láthatóan meccs közben is az imperializmus elleni harc módozatain töprengve (ja és világbéke)

_Toto_ 2010.06.21. 16:43:02

@Khayness: Dehogy nincs. Az elefántokat még megtépázzák a tigrisek, hogy méltóképp búcsúzzanak a VB-től, és készüljenek a 4 év múlva látható Vörös Gőzhengerre!!!

Rapier 2010.06.21. 16:45:12

@Májking: Először is, ez egy igencsak rossz, de szerencsére már annál túlhaladottabb(Angliát, és az egyéb feudális kövületeket szerencsére figyelmen kívül hagyhatjuk:P) kort idéző nick, és rossz ómen ezen a népi mozgalmi blogon...le kéne cseréleni, javaslom a 친애하는 동지-at...:P
Az a három fő csak a jéghegy csúcsa volt, valójában a szurkolói erőket otthon összpontosította a remek koreai vezetés, ahol is egy látványos parádé keretében a katonaság egy csekély részét kitevő 1 millió fő, élő alakzatban kirakta az Előre Korea! feliratot, egy a portugál válogatottat eltaposó vörös munkáslábat ábrázoló képpel egyetemben...De komolyan, hát nem érti a büszke magyar nép dolgozó fiaként, hogy puszta illúzió volt amit láthattunk és valójában az a 3, a tévében látható szurkolónk, 300.000 fő volt, csak a közvetítés hamisítása közben a helyükre lerészeg, drogos latinókat montíroztak, míg a szurkolói élmunkásaink, rendezetten, és kitartóan ünneplő tömegeit, -akik persze, ahogy említi eközben is láthatatlan harcot vívtak az imperilaizmus ellen,de ez természetes, sőt mindennapi-, szorgos kezek igyekeztek végleg eltüntetni a felvételekről...pedig ha láthatta volna a valódi meccset, a népi tömegek ujjongását belőtt góljaink után...a Kedves Vezető fel-felvillanó szelíd mosolyú arcmását...Óóó...mily felemelő látvány volt!!

2010.06.21. 16:52:01

Hát ez a meccs ledöbbentett. Ez nem vereség volt, hanem MEGALÁZÁS!!! 3:0, az vereség, 5:0 súlyos zakó/pufajka, de a 6:0 és a határ a csillagos égig végeredményeket egyértelműen megalázásnak kell minősíteni.
Elvtársak! Észak-Koreát ezen a mérkőzésen durván megalázta a salazarista pajtadiszkózó Portugália! Mert azt kurvára nem hiszem el, hogy egy 3:0 nem lett volna ezeknek elég! Ez a csapat egyértelműen Cé-ről szól, Cé-nek mindenképpen gólt kellett rúgnia, mert különben a világ kifordul a sarkából (legalábbis, a kapitalistább fele). Emlékezzünk csak, nekünk, magyaroknak mennyire rosszul esett 24 éve az irapuatói kudarc. Mit érezhetnek most a Kedves Vezető népének ezen fiai, akik lehetőségeikhez mérten mindent megtettek a tisztességes végeredmény érdekében! Érezzünk együtt velük a vereség fájdalmában, hisz nekünk is sokszor volt részünk ilyesmiben.
Szépen kell befejezni ezt a tornát, a valóban törő-zúzó elefántokként viselő Elefántcsontpart ellen jó eredményt hozni! Sportszerűségben viszont egyértelműen Észak-Korea a világbajnok! Vigyázzunk magunkra a sunyi Elefántok ellen!
Hajrá, Észak!

raja ram 2010.06.21. 17:29:09

Eddig vártam, mert kb. ennyi idő kell ahhoz, hogy Taepodong-2 típusú rakétánk elérje Liszabont. Nem érkezett hír az imperialista fellegvár elpusztításáról, ami azt jelenti, hogy Kedves Vezérünk megkegyelmezett. Nem az imperialistáknak, hanem a rabszolgasorban szenvedő portugál proletároknak.
Csapatunk nem küzdött megfelelően, nem követték a Kedves Vezér utasításait, azt kell mondjam, hogy a jólét elvette a józan itélőképességüket.
A portugálokon látszott, hogy a napi betevő falatjukért küzdöttek, nekik ez az egy lehetőségük van a nyomorból kitörni.
Nekik nem adatott meg az edzőtábor, a kiváló felszerelés, a napi 3 étkezés, mint a mieinknek.
Sajnos szeretett Koreánk labdarúgói visszaéltek Kedves Vezérünk bizalmával, aki többször is ellátta őket tanácsaival, holott a közelgő holdraszállás nagyon lefoglalja őt.
A nép azt kéri Öntől Kedves Vezér, hogy többet ne foglalkozzon ezekkel az árulókkal, akik nem vették figyelembe az Ön minden részletre kiterjedő utasításait, melyet részletesen közölt a láthatatlan mobiltelefonon és amely alapján meg kellett volna nyerni ezt - és az összes többi - VB-t.

Tremere 2010.06.21. 17:58:22

Szép napot elvtársak!

Egy egyszerű kérdésem lenne: Mi az, hogy 7-0????????!!!!!! Ilyen zakót már rég kaptunk. Nem elég, hogy megbukott a tervgazdaság, most még ez is?????!!!!

Fel bírjátok fogni: egész Dél-Korea rajtunk röhög!!!

A Kedves Vezérünk feje vörös a dühtől!!! De azt hiszem ennyi elég volt!!!

A csapat felét megérkezés után kivégezni, a másik felét internálni! Mert ez így korrekt, helyes, és demokratikus...

Májking 2010.06.21. 18:03:18

@Rapier:

Mentségemre szólhat (?), hogy a neokolonialista Angliában, gyarmatainak vérét szívó Angliában mossák az agyamat. De itt-ott látszik az alagút a fény végén! Fejlődőképes elvtárs vagyok.
Az előző hsz.-ben meg sem említettem a szemérmetlenül bájaikat mutagató némbereket (szurkolás ürügyén!!!), ami a rothadó kapitalizmus végleges vereségét mutatja.

Az meg természetes, hogy azokat a játékosokat, akik nem teljesítettek megfelelően, egy jól felszerelt átnevelő -munkatáborba kell vezényelni röpke 20-25 évre, ez elsősorban az ő érdeküket szolgálja. A végső győzelem immáron a küszöbön áll!

Tremere 2010.06.21. 18:05:14

Ui: Jó volt gyerekek szórakozni itt a blogon! Sokat röhögtem, és tanulságos volt..:)

Auf Wiedersehen! Good Bye! Sziasztok!

Vörös Meteor 2010.06.21. 18:07:42

Elvtársak!

Mérhetetlenül szomorú vagyok, hogy a jólétben eltespedt portugálok ellen ilyen csúfos vereséget szenvedtünk. Népi Korea munkaszerető népe és a Kedves Vezér sem ezt várták játékosainktól.

A meccset elnézve el kell gondolkodnunk, hogy nincsen-e szabotőr, az ellenség fizetett bomlasztója csapatunk soraiban. Vagy meghasonlást okozott játékosaink között az imperialisták által zavarterjesztésként közölt hír, miszerint négyen elhagyták volna hűn szeretett Hazánk csapatát, amelyben megtiszteltetés szerepelni.

Szomorú vagyok, elvtársak, és tanácstalan... De a Kedves Vezér ebben a helyzetben is utat mutat bölcs gondolataival!

Cs 2010.06.21. 19:11:19

Ez a haladó világ szégyene volt!

A felelősöket megnevezni, családjukkal együtt deportálni! Ilyen eredmény nyilván csak imperialista, kapitalistapista Amerika bérenc ügynökök jelenléte miatt volt lehetséges. Ezeket az árulókat nyilvánosan kivégezni!

2010.06.21. 20:29:52

Egyébként tudja valaki, miért ilyen geci lassúak ezek a fociblogok? Az aljas imperialisták vírusokkal támadják a szervereket? Bojkottálni akarják eszmecseréinket a büszke Népi Koreáról, a nagyszerű Spanyolországról és a fantasztikus Argentínáról (bár a dagadt, kokós, idióta kézilabdást én is bojkottálnám - mondjuk egy kis átnevelésre a Kedves Vezető fényességes hazájába)!
Előre, Észak!

Tetezui · http://www.starwarstheclonewars.weboldala.net/forum 2010.06.21. 21:32:59

A focistákat otthon kifogja végezni a kedves vezér...

_Toto_ 2010.06.21. 22:11:51

Elvtársak!

Ez a hír most érkezett Phenjanból láthatatlan mobiltelefonon:

A népi Korea hadseregének kém- szabotázs- és diverzánselhárító szervezetének elvtársai összehangolt akció keretében egy szörnyű összeesküvést lepleztek le.

Több magasrangú katonatiszt, kihasználva hogy játékosaink nagy része a hadseregünk legjobbjából került ki, ocsmány önös érdekből szándékosan befolyásolta a meccs eredményét. Részletes utasításokat adtak a játékosok egy részének a mérkőzés előtt a játék tempós elkezdésére, támadások indítására. Ezen idő alatt a fogadóirodákban a népi Korea elleni nagy gólarányú győzelem esélyei drasztikusan csökkentek, és több tízszeres pénzt fizetett a 7-0 bekövetkezése. Ekkor ezek az árulók magán számláikon keresztül megtették nagy összegű tétjeiket, és utasították a játékosokat a meccs 7-0 arányú elvesztésére, ami láthatjuk, be is következett. A tettesek így több millió euróval lettek gazdagabbak, de az elhárító elvtársak szemfülességének köszönhetően erre a példátlan árulásra fény derült!

Az árulásban részt vevők a legkíméletlenebb, legkeményebb büntetést fogják kapni, nem lehet csak úgy elárulni a Kedves Vezetőt!!!!

ui: az izgalmak közben itthon elhagytam a láthatatlan mobiltelefonomat. Már órák óta keresem, de nem találom, mert hát ugye láthatatlan...

vörös gyilkos 2010.06.21. 22:44:59

Az elvtársaink ma is megmutatták a helyes utat melyet követnünk kell!

Megmutatták a világnak ,hogy a vörösök hogyan fogják eltiporni az imperialista fehéreket ahogyan ezt Lenin elvtársék is tették.

Meg szeretném ragadni az alkalmat ,hogy elsőként gratuláljak mélyen tisztelt Vezérünknek ,hogy sikeres fogadásával kifosztott egy gaz imperialista fogadóirodát.

Sokáig éljen szeretett vezérünk!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.21. 22:46:31

Elvtársak, bár kiestünk, de a blog működik egészen a vb végéig, így folytatjuk a Nagy Vezér, a Kedves Vezető, a népi Korea bemutatását. Természetesen fociról is lesz szó, a vb-t is figyelemmel fogjuk követni. Ha már elértük, hogy a legnépszerűbb vb blogok között vagyunk, maradjon is így testvérek!

_Toto_ 2010.06.21. 23:49:05

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa:

És ne felejtsük el elvtárs, hogy az elefántok ellen még kibújhat a tigrisek körme a mancsukból! Remélem harcosaink kilábalva a mai sokkból, szép játékkal örvendeztetik meg a népet és a Kedves Vezetőt.

David VasVilla 2010.06.22. 00:10:12

Elvtársak, nekem fél nap kellett, hogy kiheverjem a sokkot, de még most is csak zselézett parókát látok magam előtt... A meccset sajnos már nem tudjuk megóvni, pedig alapvető bírói műhibák történtek. A Kedves Vezetőnk sms-ben elküldte láthatatlan telefonon az azonnali szabálymódosítási követelést a FIFA-nak, de azok nem voltak felkészülve a láthatatlan sms-re, így nem tudták időben belevenni a szabályok közé, hogy zselével nem lehet pályára lépni és aki portugál, az nem érhet labdába már lábbal vagy fejjel, csak bal füllel!
Előre Vörös Tigrisek elefántvadászatra a méltatlanul elvett becsületünk visszaszerzésére!

2010.06.22. 10:49:08

@Szom Ki Van, a Denevér szálló lakosa:
Szom ki Van elvtárs, ez a blog simán "túlélheti" a vb-t, sok hasznos és informatív posztokkal a Fény Országáról, a Kedves Vezető népéről!
Elefántcsontparttal meg óóóvatossan ám! Minden szarra rúgnak, ütnek, löknek, ne adjuk meg nekik ezt az "élvezetet", briliáns játékkal jól hegyre kell tenni ezeket, akik a polgárháborúkon, meg egymás irtásán kívül nem nagyon értenek máshoz, csak a foci gyilkolásához, sok piros lapocskát kívánok az elefániknak! :DDD.
Előre, Észak!

2010.06.22. 10:51:35

@Selkath:
Apró hiba: HELYRE kell tenni... Még reggel van itt a 4-es metró országában, a Kedves Vezető napja, gondolom, már felkelt Koreában, de itt csak a kib...ott esőfelhőkre lehet pislogni... :(((

csupesz 2010.06.22. 12:54:44

atyaég. ezen a blogon mindenki megveszett?
Kérlek nyugtassatok meg hogy jól sejtem és csak furcsán humorizáltok... irónia ide vagy oda, ez már durva!

Park Ban Dug 2010.06.22. 13:33:16

@csupesz: Ostoba, megvezetett proletár, ugye te még "szavazni" is szoktál?

David VasVilla 2010.06.22. 14:04:39

@csupesz: Elvtárs, számunkra ismeretlen szó az irónia. Amit mondunk, azt a Kedves Vezető géniusza által felénk suglallt Fényesség Himnusza mondatja velünk. Meg persze ez a 2 liter rizspálinka Pan Csol Elvtárstól, hogy feledhessük a nekünk gurított hetest...

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2010.06.22. 15:08:20

Felháborítónak tartom, hogy egyes kapitalista provokátorok csak úgy idejönnek agitálni. Normális országban ennek azonnali és komoly következményei vannak. Nem csoda, hogy ott tartunk, ahol.

Kedves Vezeto 2010.06.22. 19:53:38

Elvtarsak es Barataink! A most erkezett laboreredmenyek szerint, ellenseges ugynokok altatot kevertek a labdarugo elvtarsak italaba. Nepi demokraciank leleplezi a csalast es folytatja a harcot a vegso gyozelemig. Eberseg elvtarsak! Az ellenseg nem alszik!

danesdzsu2 2010.06.23. 11:32:19

Nem értem elvtársak, mi ez a defetizmus? Egy apró kudarc nem hátráltathat meg minket, igenis megnyerjük a VB-t! Ha egyszer a Kedves Vezető megígérte, akkor így is lesz. Az ellenséges ügynökök agitációi különböző "pontokról" és egyéb, imperialista trükkökről nem érdekelnek.

colonel 2010.06.23. 11:36:25

Ez a bwines hendikepp - eredmény elég sok keményvalutát termelt néhány magáról megfeledkezett elvtársnak. Halál a kémekre!

David VasVilla 2010.06.23. 12:49:10

@danesdzsu2: Igazat szólsz, Elvtárs! Be kellene vezetnünk, ami a hoki ob1-ben is van Magyaro-on: az Alba Volán eleve döntős, a többi kiscsapat meg marakodhat a másik döntős helyért. Ennélfogva Északi Tigriseink eleve döntőt játszanak, a többi begyöpösödött, elmaradadott ország meg kepeszthet, hogy velünk játszhassa a döntőt! Dicső népi tizenegyenknük ez a csoportkör csak a bemelegítést, a ráhangolódást szolgálja...

David VasVilla 2010.06.23. 12:55:02

Dekadens, elnyomó Nyugat szabotálta a kommentem előbb, szóval most újra:
@danesdzsu2: Igazat szólsz, Elvtárs! Be kellene vezetni a vb-n, ami Magyaro-on a hoki ob1-ben megy: az Alba Volán eleve döntős, a többi csapat meg marakodhat a másik dontős helyért. Ennélfogva Északi Tigriseink alapértelmezettként döntősök, a többi elmaradott, szánalmas ország meg kepeszthet, hogy velünk játszhassanak a döntőben. A csoportkör dicső, népi tizenegyünk számára csak a bemelegítést, a ráhangolódást szolgálta...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.06.23. 14:39:14

Vajon miféle ellenreakciós mételyt sejtsünk amögé, hogy elhallgatott szeretett oldalunk?!
Szeretnénk hinni, hogy még csak most érkezik meg láthatatlan sms-ben a következő poszt témája, hiába is zavarták meg a műholdjainkat a tévútra vezetett kapitalista tömegek, a Kedves Vezető nem alszik!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.23. 16:01:17

@LadyCarambole: Ugyan, dehogy hallgatott el, kellett a kudarc után 2 nap összeszedettség! Még ma 2 poszttal jelentkezünk!

Kozmológus 2010.06.23. 19:52:29

Remélhetőleg hős fiainkból az utolsó mérkőzésre is ki tudunk még állítani 11 kezdőjátékost.

Lehet, hogy csak rémhír, de egy megveszekedett imperialista fogadóirodák 3:1-hez adják annak az esélyét, hogy a "megbetegedések" miatt a korához képest igen gyorsnak mondható Hun mesternek kell sörögetőt játszania fekete elvtársaink ellenében.

smartdrive 2010.06.24. 11:50:17

ugye milyen vicces ez is?

David VasVilla 2010.06.24. 12:41:43

@smartdrive: ez a gaz imperialisták zavarkeltő, demagóg ármánykodása. A Kedves Vezető nem tenne ilyet. Ő csak a játékosok éves fejenkénti rizsadagját csökkenti le fél dekáról 2db rizsszemre.

Vörös Meteor 2010.06.24. 14:17:51

@smartdrive:

Kedves elvtárs, habér ebben az esetben indokoltabb lenne a polgártárs használata, hiszen szemmel látható, hogy a kommentelő gondolkodása a rothadó kapitalista és a kudarcra ítélt demokratikus berendezkedésben gyökerezik. A Kedves Vezér által hirdetett Eszme - többek között - arra szolgál, hogy pont az ilyen megvezetett emberek elméje világosuljon meg!

A Kedves Vezér mindennél jobban szereti a Népet és a derekesan helytálló játékosokat, csakis a javukat nézi. Ha szükséges, akkor dolgozzanak, és örüljenek, hogy szén-, és nem uránbányában fognak vezekelni rossz játékukért!

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.06.24. 16:53:26

@smartdrive: No ide is átjársz hangulatot kelteni? Ne ülj már fel minden hülyeségnek, könyörgöm!

Falusi_metálos 2010.06.25. 15:01:20

@Kedves Vezeto:

Te nem a KEDVES VEZETŐ vagy, jelentettelek is.

Amúgy tudom, hogy ez csak egy próba, hogy valaki a KEDVES VEZETŐ nevében ír álkommentet. Kiváncsiak vagyunk, milyen gyors a reakciónk és mekkora az éberségünk!

Micsoda dícséretes munka a titkosszolgálati elvtársak részéről.

Rendszerünk nem paranoid, csak ügyel a részletekre és folyamatosan éber!
süti beállítások módosítása