Folytatjuk sorozatunk a második résszel. 

A Nagy Vezér volt a vezetője a japánok elleni zajló felszabadítási harcnak, melynek célja az volt, hogy mind a sárga ördögöket, mind az imperializmus lakájait eltakarítsák a félszigetről. Ennek a forradalomnak - a Nagy Vezér szavaival élve - két igazsága és irányelve volt: az első, hogy a tömegeknek erős vezető kell, aki mobilizálja és fanatizálja őket, mert siker csak így érhető el, a másik, hogy a forradalomnak összhangban kell lennie a nép problémáival és a haza érdekeit kell szolgálnia.

A mozgalom talán legfontosabb dátuma annak indulása: 1930 júniusában Kalun városába hívta össze a forradalmárokat, hogy megismertesse velük a győzelem útját és megtartotta egyik leglenyűgözőbb beszédét, a Koreai Forradalom Útját. Csodálatos módon már ekkor megjelennek a Dzsucse-eszmének és a Szongun-politikának az alapelvei!

Itt indult a Nagy Vezér iránymutatásával az a 15 éves fegyveres harc, melynek végén 1945. augusztus 15-én a japán imperialisták kiűzettek a Koreai-félszigetről! Természetesen azonnal megjelentek különféle rendszerek a sajátos doktrínáikkal, hogy uralmuk alá hajtsák a frissen szabaddá vált koreai népet, de Kim Ir Szen az egyetlen jó rendszerben, a progresszív demokráciában hitt. Egy olyan kreatív és független Koreát kezdett kiépíteni, mely egyedülálló módon nem hagyta magát befolyásolni se keletről, se nyugatról.

Demokratikus forradalom következett a törvényhozásban, mely egyszerre volt antifeudális és antikapitalista. Földreformra került sor, melynek keretében a parasztok kapták meg a termőföldet. A munkásoké lett minden gyári létesítmény és csakis ők irányíthatták azt. Egyenjogúsították minden értelemben a nőket a férfiakkal, azonos jogokat és kötelezettségeket kaptak. 8 órában maximalizálták a munkaidőt és a fizetett szabadság intézményét is bevezették. Ezek voltak az alapjai annak progresszív országnak, mely KNDK néven 1948 szeptemberében alakult.