Az előző posztban is említett nagyszerű évforduló remek alkalmat kínált a szorgalmas koreai polgároknak, hogy táncmulatságokat tartsanak a Kedves Vezető tiszteletére keresztül-kasul a népi Koreában. Következzék egy rövid beszámoló a jókedvű, vidám mulatságokról:
"Táncmulatságokat tartottak a diákok és a fiatalok Phenjan-ban és több városban, a népi Korea összes tartományában pénteken. (ti. dec. 24., Kom Szom-Ol) Azért gyűltek össze, hogy megünnepeljék a Kim Dzsong Il elvtársat, mint a Koreai Néphadsereg főparancsnokát, valamint megemlékezzenek a nagyszerű Kim Dzsong Szuk születésének kilencvenharmadik évfordulójáról.
Miközben a "Kérünk, fogadd hódolatunk" című dal tisztán s fényesen csengő hangjai messze szálltak, a fiatalok boldog táncokat adtak elő, ezzel is kifejezvén hálájukat Kim Dzsong Szuk előtt, aki a Koreai Néphadsereget ellenállhatatlan forradalmi erővé szervezte.
Csodálatos táncokat mutattak be a "A Tuman viszi emlékeim" valamint "Csatadal az erdőben" című dalokra, mely előadások felidézték Kim Dzsong Szuk dicsőséges emlékét.
Ezek a táncmulatságok a napnál fényesebben bizonyítják a büszke és bátor koreai ifjúság elszántságát, hogy megvédjék Kim Dzsong Il-t, és biztos alapot nyújtsanak a Dzsucse-eszmének!"
Utolsó kommentek